Áder Jánosnak üzentek a vasutasok

Jobb bérekre, kevesebb túlórára és rugalmas nyugdíjrendszerre cserélnék be a vasúti dolgozók a kormánytól kapott karácsonyi ajándékot, a békés családi ünnepre időzített rabszolgatörvényt – írja közleményében a Vasutasok Szakszervezete. Ugyanis nem akarnak és nem is tudnak már többet dolgozni a már most is végtelenül leterhelt, az ünnepek idején is szolgálatot teljesítő emberek.
K. Kiss Gergely, 2018. december 22. szombat, 15:20
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A vasutasok most, még karácsony előtt szólnak: nem tetszik nekik a kormánytól kapott karácsonyi ajándék, ezért legkésőbb az ünnepek után becserélnék valami másra, például, megfelelő bérekre, kevesebb túlórára, létszámnövelésre, méltó munkakörülményekre, munkájuk elismerésére és az évekkel ezelőtt eltörölt korengedményes és korkedvezményes nyugdíj helyett ígért, de a mai napig nem teljesített rugalmas rendszer bevezetésére, valamint a menetkedvezmény végleges rendezésére - írja a VSZ felhívásában.

Meleg János elnök szerint végtelenül nagy cinizmusra és a munkásemberek semmibe vételére vall, ahogy a kormány az ünnepre időzítve és tagjai álszent mosolyával kísérve átnyújtotta a magyar embereknek a karácsonyi adományát, a munka törvénykönyvébe becsomagolt korbácsot, amellyel a munkáltatók a végtelenségig hajszolhatják majd a dolgozóikat.

A szakszervezeti vezető elismeri, az elmúlt két évben megkezdődött az ágazatban a bérfelzárkóztatás, ám a VSZ korántsem elégedett az eddigiekkel, hiszen a hosszú évek alatt felhalmozott lemaradást nem tudta a tulajdonos és a munkáltató behozni. A szakszervezet ezért visszautasítja - nem először - az elrendelhető 400 óra "önkéntes" túlmunkát és annak az elszámolására hagyott hároméves keret lehetőségét tartalmazó változtatást.

A vasutasok biztos, hogy nem kértek ilyet, hiszen még ki sem heverték a 2012 óta elszenvedett számtalan hátrányos intézkedést, egyebek között a megszüntetett rugalmas nyugdíjrendszert, a már egyébként is megnövelt munkaidő hatásait, a munkaközi szünet kivételét a munkaidőből, a menetkedvezmény megvonását számos vasutastól-  jelentette ki az elnök.

Az emberek nem akarnak többet túlórázni, hiszen sokan a jelenlegibe is belerokkannak, sőt belehalnak. A törvény azért is veszélyes, mert alkotói jól tudják, a munkások többsége nem tudja eltartani a családját az alapfizetéséből, ezért túlórával pótol valamennyit a megélhetéshez. Mostantól azonban még ezt sem biztos, hogy meg tudják tenni, hiszen a nagy csapda, hogy a munkáltató ráér majd akár a 36 hónap utolsó napján kifizetni a túlmunkát.

Meleg János leszögezi: a vasutasok például olyan munkakörülményeket és alapbéreket kérnek - aktuálisan akár karácsonyi ajándékként -, amely újra vonzóvá tenné az ágazatot, s nem kellene a létszámhiány miatt egy embernek három másik munkáját is elvégeznie. A vasutasok éjjel, nappal, hétvégén és ünnepnapokon is dolgoznak - egyre többször az utasok bántalmazásainak is kitéve -, egyebek között karácsonykor is nekik köszönhetően kereshetik fel egymást az ország legtávolibb pontján élő családok. A VSZ határozottan tiltakozik a további kizsákmányolás ellen, ezért ahogy eddig, a jövőben is ott lesz minden tiltakozó megmozduláson, s amikor elérkezik az idő, mozgósítja az ágazatban dolgozókat egy egységes, nagy demonstrációra - idézi a közlemény Meleg Jánost.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

stat, 2018.12.24 22:04

Úgy gondolom, ha a törvényben a kifizetésről a 3 év - bármilyen csavarral - szerepel, akkor a szakszervezeti vezetőnek igaza van, mert a munkáltatónak van jogalapja.. Ki kéne fizetni hó végén, de azt mondja a munkavállalónak, nincs rá pénz akkor van lehetősége a kifizetést elhalasztani. Már csak a törvény betűjét kéne ismerni:).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

stat, 2018.12.24 21:42

Orbán Viktor: "a hónap végén kifizetik mindenkinek a rendes munkabért és a túlórabért. Aki mást mond, az hazudik." szakszervezeti vezető viszont arra hivatkozik, hogy a túlóra elszámolására 3 év a lehetőség. Na tessék, mi az igazság? .
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.12.23 15:03

@babmami: Az nem érdem, hogy nem lehet lemondatni, hanem bebetonozták visszaélve a haatlommal, amit aljasul visszaélve az ostoba hiszékenységgel most már a saját népük és a szerencsétlenek rablására fordítanak "keresztényi" módon, mondhatnám antikrisztusi módon bőséges kereszténydemokrata támogatással, mint a pedofil papok álszenteskednek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

xyz1, 2018.12.23 14:12

Most miért nincs sztrájk mint anno?....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

drnemoda@yahoo.com, 2018.12.23 09:32

Áder fel nem foghatja. A vasutas van igazán kiszolgáltatva a MÁV-nak. Olyan 120 éve. De aki nem képes tanulni, az minek vállal hivatalt ? Azért, mert egészséges erkölcsei sincsenek !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html