A Magyar Telekom Nyrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. a hétvégi hóhelyzet miatt ingyen továbbította ügyfeleinek az sms-eket. A cégeknek azonban más költségük is felmerülhetett, de valószínű, hogy végeredményben olcsón megúszták a segítséget. A gazdasági tárcánál ugyanis arról tájékoztatták lapunkat, hogy a távközlési adóról szóló törvény alapján távközlési adókötelezettség terheli a szolgáltatót - többek között - a szolgáltatóhoz tartozó hívószámról küldött üzenetek (sms, mms) után, ide nem értve a teszt sms-t és az adománygyűjtő számra küldött üzenetet, melyek mentességet élveznek. Mindez az jelenti, hogy a Belügyminisztérium kérésére az elmúlt hétvégén küldött sms-eket távközlési adókötelezettség terheli. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a szolgáltató vélhetően egy hívószámról küldte a milliós darabszámú üzenetet és a jogszabály ebben az esetben havi plafont ír elő, az adó mértéke legfeljebb 2500 forint lehet.

A cégeknek tehát viszonylag kevés pénzükbe került az sms-ek kiküldése. A mobiltelefon társaságok azonban többet  veszítettek, hisz ahogy korábban bejelentették, a hétvégi szélsőséges időjárási és közlekedési körülményekre tekintettel jóváírják ügyfeleiknek a belföldi hívás- és sms-költségeket.

Eddig ismeretlen okból a Telenor Magyarország Zrt. nem küldött sms-t ügyfeleinek, ami után Pintér Sándor belügyminiszter  az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte: kivizsgálják, miért nem segített az egyik nagy mobilszolgáltató a tájékoztató üzenet továbbításában. A Telenor kész tájékoztatni a minisztériumot arról, hogy miért nem továbbította az üzenetet, amelyet a a hóban rekedtek tájékoztatására szánt a tárca március 15-én - közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel.