A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az első az emberek életének és egészségének a védelme, de meg kell óvni a gazdaságot, az emberek munkahelyeit is, hiszen így lehet biztosított a családok megélhetése. Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak, a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják - idézte az MTI Schanda Tamást.

Az ITM statisztikája szerint az ágazati (a járvány miatt érintett vendéglátás, turizmus, konferenciaszervezés, múzeumi, előadó-művészeti, sportegyesületi tevékenység, testedzési szolgáltatás, állatkert, vidámpark, művészeti és sportlétesítmény üzemeltetése, buszos szállítás területen tevékenykedő vállalkozásokat érintő) bértámogatási program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet, mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt; ez csaknem 39 milliárd forintot jelent.

QP | Quality Placement

A vendéglátás területén hasonlóak az arányok, mint az ágazati bértámogatás összességénél, itt mintegy 22 milliárd forintnyi bértámogatás védi a foglalkoztatottakat - véli az államtitkár.

Az ágazati bértámogatással havonta, átlagosan 100 ezer forintot fizetnek ki dolgozónként. Aki számára a munkáltatója kevesebbet igényelt - mert csak minimálbérre és 4 órára jelenti be - az kevesebbet is kapott. Ezek azonban olyan ügyek, amelyeket a vállalkozónak és az alkalmazottaknak egymás között kell megvitatniuk - közölte Schanda.

Magyarország most is jobban teljesít

A legfrissebb gazdasági mutatók alapján Magyarország még a koronavírus okozta válság idején is jobban teljesít, mint sok más, "nálunk akár gazdagabb uniós tagállam" - fogalmazott az MTI szerint Schanda Tamás, aki szerint ez annak is köszönhető, hogy a 2010 óta eltelt évtizedben a magyar gazdaság megerősödött és növekedési pályára állt, így kevésbé volt sérülékeny.