Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok beruházási szándéka az előző két negyedévi fellendülést követően korrigált: a K&H nagyvállalati növekedési index eredménye szerint ugyanis az előző negyedévi 53 százalékról 45-re csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a következő egy évben fejleszteni kívánnak.

A vállalatok részéről tehát most alacsonyabb beruházási intenzitás várható, emellett pedig azt is látni kell, hogy továbbra sem sikerül tartósan 50 százalék felett tartani a fejlesztési szándékot - mondta el Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divíziójána vezetője. A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a konkrét célokat tekintve a megvalósítandó beruházásoknál erőteljesen visszaestek az olyan hosszabb távon gazdasági bővülést elősegítő beruházások, mint a technológiai fejlesztések, a kapacitásbővítésben gondolkodók aránya pedig gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest.

A beruházásokra szánt összegekben sem várható nagy fellendülés, hiszen enyhén erősödött azoknak az aránya, akik idén szinten tartják a fejlesztésekre fordítandó költségeket (70 százalék), miközben az előző negyedévhez képest 29-ről 23 százalékra estt vissza azon vállalatok aránya, akik növelni tervezik beruházásaik értékét.

A beruházási szándék összefügg a cég méretével, de míg általában a cég méretével párhuzamosan a beruházási hajlandóság is nő, most ennek a fordítottja igaz. Jelenleg a 2-3,9 milliárd éves árbevételű cégeknél várható leginkább és a 10 milliárd éves árbevételt meghaladó cégeknél a legkevésbé valamilyen fejlesztés a vállalatvezetők várakozásai alapján.

A méret mellett a tevékenységi kör is meghatározó, ha beruházásokról van szó. Jelenleg az ipari, építőipari cégek jóval nyitottabbak a beruházásokra (58 százalék), miközben a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban ennél jóval visszafogottabbak (38 illetve 34 százalék).