Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előző negyedévi kismértékű csökkenést követően tovább mérséklődött a kkv-k bizalma. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll.

A vállalkozások - a számottevő csökkenés ellenére - összességében bizakodva tekintenek 2020-ra, hiszen az index - egy kisebb kilengést leszámítva - csaknem három éve a pozitív tartományban van. A mérséklődő optimizmus hátterében az áll, hogy az előző negyedévi kedvező várakozások a közterhek alakulásával kapcsolatban alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak.

Emellett a legtöbb, a cég gazdasági helyzetét meghatározó tényezőben - mint például a pénzügyi eredmények, az uniós pályázati lehetőségek vagy a gazdaságpolitika - csupán minimális negatív irányú változást várnak a cégek idén - mondta Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztályvezetője.

Az előző negyedévi 27-ről 39 százalékra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek idén. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy év végén általában pesszimistábbak a cégek, mivel ilyenkor még nem teljesen ismertek a következő évi szabályozások, és inkább magasabb adókkal tervezik a következő évet - mondta el a szakember.

A 2004 óta készülő, negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.

A különböző méretű cégek közül továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, habár várakozásaik 20-ról 14 pontra mérséklődtek. Tőlük nem sokkal lemaradva a kisvállalkozások vannak (11 pont), miközben a mikrovállalkozások bizalma az egy évvel ezelőtti szintre, 14-ről 2 pontra zuhant. Az ágazatok közül egyedül az agrárium hangulata javult 17-ről 22 pontra. Az ipari cégek bizalma gyakorlatilag nem változott (9 pont) az előző negyedévhez képest, miközben a korábban élen álló szolgáltató szektor bizalma 21-ről 7 pontra süllyedt, a kereskedelmi szektor pedig még ennél is visszafogottabban (3 pont) látja 2020-at.