Friss hírek érkeztek a tojáspiacról

Az előrejelzések szerint a belföldön regisztrált termelésből az idén is 1,1-1,2 milliárd darab tojásra lehet számítani - mondta Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára.
Domokos László, 2020. október 6. kedd, 11:37
Fotó: Napi.hu

A nagyüzemi tojástermelés az első fél évben 540 millió darabra csökkent, míg a tavalyi év első hat hónapjában 580 millió darab volt.

A tojástermelésből származó árbevétel tavaly 23,12 milliárd forintra mérséklődött - közölte az MTI érdeklődésére a titkár, aki ezt a tavalyi termeléscsökkenéssel és az átlagár mérséklődésével magyarázta.

Az elmúlt évek összfogyasztása, felhasználása alig változott, 2,3 milliárd darab körül alakul. A belföldi igény mintegy 50 százalékát az üzemi termelés, 28 százalékát a háztáji teljesíti, 21-22 százalékát pedig az import elégíti ki. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió darab tojás származik, az import 480-520 millió darab körül mozog évente.

Az egy főre jutó belföldi fogyasztás 2014 óta folyamatos nő: 2017-ben átlagosan 238 darab tojást fogyasztottak a magyarok, tavaly már 240 darabot.

Az átlagos termelői ár 2020 első félévében nettó 22,96 forint volt, ami ugyan 10 százalékkal magasabb a 2019-esnél, de tavaly mintegy 4 százalékos árcsökkenést könyveltek el a megelőző évhez képest. A bolti árak féléves átlagára darabonként nettó 42,19 forint volt, az emelkedés követte a termelői árak változásának arányát, azonban az idei árnövekedéssel párhuzamosan sem érte el a fogyasztói ár a 2018-as árszintet - tette hozzá a titkár.

Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke az ágazat kihívásai között a nehezen járható nemzetközi határok mellett a munkaerőhiányt említette. Mintegy 600 közepes és nagyobb méretű tyúktelep és a hozzájuk tartozó csomagoló -és feldolgozóüzemek majdnem 5 ezer munkatársa dolgozott azon, hogy a hazai vásárlóknak ne kelljen lemondani a tojásról a karantén ideje alatt sem.

A szövetség edukációs kampánya a tojásfogyasztás előnyeire és a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet.

HOZZÁSZÓLÁSOK