Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kevés területen van olyan gyilkos árverseny, mint az üzemanyag-kiskereskedelemben. A sűrűn lakott területeken egymást érik a benzinkutak, az autósok pedig árgus szemekkel figyelik, hogy hol tudnak 4-5 forintot spórolni az üzemanyag literjén. A naprakész kútárakat pár kattintással elérjük a neten, sőt az egyik legnépszerűbb navigációs alkalmazás már az úti cél keresésénél feldobja, hogy hol, mennyit kell majd fizetni.

Mivel a közterhek ritkán és főleg kiszámíthatóan változnak, a verseny miatt pedig az árrésekkel sem nagyon szállhatnak el az üzemanyag kis- és nagykereskedők, aránylag pontosan lehetett megjósolni, hogy a Brent típusú olaj árának változása és a forint-dollár-árfolyam elmozdulása mit jelent majd az autósok pénztárcájára nézve.

Ezt borította fel a koronavírus-járvány, ugyanis olyan drasztikusan visszaesett az üzemanyag-forgalom, hogy sok kút a megszűnés határára jutott. Nem csoda, hogy több nagy lánc döntött rövidített nyitvatartásról vagy ideiglenes kútzárról tavasszal, a vírus első hullámának közepén.

Nyílik az olló

2020-ban látványosan elkezdett nyílni az olló a Brent típusú olaj forintban számolt ára és az üzemanyagok - közterhektől megtisztított - ára között.

Az üzemanyagok ára több tételből áll, amelynek egy részét ismerjük, másokat viszont a piaci szereplők üzleti titokként kezelnek.

  • A legnagyobb ismert tétel a jövedéki adó, amely Magyarországon a Brent árának függvényében a benzinen 120 vagy 125 forint, míg a gázolaj esetében 110,35 vagy 120,35 forint.
  • Ismerjük még a készletezési díjat (hivatalos nevén a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek fizetendő tagi hozzájárulást), amely a benzin esetében literenként 4,1, a gázolajnál 3,9 forint. Ez egyébként most júniusban emelkedett meg, éppen a koronavírus-járvány miatt.
  • Az áfa 27 százalék.
  • Tudjuk még, hogy mennyibe kerül az olaj és ez milyen árfolyamon jut el hozzánk.
  • Ismerjük a Mol finomítói árrését, amely csoportszinten 2,7 dollár volt hordónként a második negyedévben, előtte pedig 6,3.
  • Nem ismerjük azonban a nagykereskedők és a kiskereskedők árrését, illetve azt sem tudjuk, mennyibe kerül az üzemanyag szállítása.

Szeptember közepén a benzin 373,6 forintba került a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint. Ebből 125 forintot fizettek ki az autósok jövedéki adó, 4 forintot készletezési díj és 79 forintot áfa formájában. A fennmaradó 165 forint a nyersanyag ára és minden más, a fenti felsorolásban.

Az olaj ára 40 dollár körül mozgott, míg egy dollár 300 forintot ért, vagyis a finomítónak hordónként kicsivel több, mint 12 000 forintot kellett fizetni a Brent típusú nyersanyagért.

Tavaly december végén az olaj ára 68 dollár környékén mozgott, míg a dollárért 295-298 forintot kellett fizetni, ez hordónként több mint 20 ezer forintos Brent-árat jelent. Ekkor a benzin adótartalma még 120 forint volt literenként és a készletezési díj is alacsonyabb volt pár forinttal. A benzinért 383-386 forintot kellett fizetni és az adókon kívüli tételek körülbelül 180 forintot tettek ki.

Vagyis miközben az olaj ára forintban kétharmadával volt magasabb a mostaninál, a benzin ára és az adón kívüli tételek mintegy 15 forinttal magasabbak.

2017 nyarán volt pár hét, amikor az olaj ára 45-48 dollár volt 273-274 forintos dollár-árfolyam mellett. Akkor a Brent forintban számolt ára alig haladta meg a 2020 szeptember közepit. Akkor - mintegy 10 forinttal alacsonyabb közteher-szint mellett - a benzin ára csak 345-350 forint volt, míg az adók kívüli tételek 150-154 forintot tettek ki.

A következő grafikonon látszik, hogy a Brent típusú olaj és a benzin adóktól megtisztított ára (amelyben benne van magának az olajnak az ára is) hogyan mozgott az elmúlt több mint 3,5 évben. (Az ábrázolás kedvéért egy liter olaj ára szerepel a grafikonon, egy hordó olaj 160 liter)

A két vonal érthetően együtt mozog, azonban 2020-ban elkezdett távolodni egymástól, vagyis egyéb tételek növelik az árat. Ugyanezt a változást mutatja látványosabban a következő grafikon, amely a két érték hányadosát ábrázolja. Itt a benzin adóktól tisztított árát osztottuk egy hordó olaj forintra váltott árával, ahol szintén az egyéb költségek emelkedése téríti el a vonalat. A 2020-as kiugró értékek az extrém alacsony 20-25 dollár körüli olajárak idején "születtek"

A gázolaj esetében is megfigyelhető ez a tendencia, bár kevésbé látványosan, vagyis az olló nem nyílt ki olyan mértékben, mint a benzin esetében.

A gázolaj után - a júliusi emelés óta 120,35 forint jövedéki adót fizetünk, míg a készletezési díj 3,9 forint. Szeptember közepén a gázolaj ára 365,6 forint volt, amely után majdnem 78 forint áfát fizettek az autósok. Az adóktól megtisztított ár 164 forint.

Amikor 2019 végén az olaj ára 66 százalékkal volt magasabb, akkor az adókon kívüli tételek 45-50 forinttal, mintegy 27 százalékkal haladták meg a mostanit

A hányadost mutató grafikon hasonló a benzinéhez, bár az eltérés láthatóan kisebb.

Hogy az egyéb tételek közül mi, mennyivel emelkedett azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy az üzemanyag-forgalom jelentősen visszaesett tavasszal, a benzinkutak pedig rengeteg fix költséggel rendelkeznek, amelyeket akkor is ki kell fizetni, ha alig térnek be tankolni az autósok.

Lapunknak ezt Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára is megerősítette, hangsúlyozva, hogy a szervezet az árképzéssel nem foglalkozik, az teljes mértékben a tagvállalataik belügye.

Az állandó költségek, mint az üzemeltetés, a bérek, az amortizáció igen nagy részt tesznek ki egy töltőállomás működésében - monda a szakember hozzátéve, hogy még ha emelkedett is az árrés a kutakon, olyan nagy a verseny, hogy ez egészen biztosan visszaáll majd, ha az üzemanyagok forgalma is a korábbi szinten stabilizálódik.