Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2303 forint - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint pontosan ennyit kamatozik most egy év alatt átlagosan egy egymillió forintos bankbetét a 15 százalékos kamatadó levonása után. A lekötött betétek átlagos kamata a lakosságnál augusztusban csupán 0,27 százalékos volt, de volt már az idén olyan hónap is, hogy mindössze 0,24 százalékot fizettek a bankok, ami azt jelenti, hogy egymillió forint egy év alatt alig 2 ezer forintot hoz lekötve.

Negatív nem lehet

A kamatok mehetnek még lejjebb is, de nulla alá nem eshetnek be, ha lakossági ügyfélről van szó. A vállalati ügyfeleknek viszont kínálhatnak a hitelintézetek negatív kamatot is. Bármennyire alacsony is a hitelintézetek által kínált kamat, a lakosság betétállománya történelmi csúcsközelben van, augusztusban 9100 milliárd forint fölött volt. Ennél csak májusban volt magasabb a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) indulását megelőző napokban. Vélhetően sokan adták el az új állampapír indulása előtt más értékpapírjaikat, innen került hirtelen több mint 200 milliárd forint a számlákra.

A betétek többsége látra szól, a lekötéseké már a 2450 milliárd forintot sem éri el, ami két évtizedes mélypont lehet. Az MKB 2001 januárja óta vezetett statisztikája legalábbis sosem mért még ilyen kevés lekötött betétet. Ez persze nem is csoda a mostani kamatok mellett.

3 százalékos ígéretek

Vannak ugyanakkor még mindig vonzó banki ajánlatok, amelyek akár 3 százalékos kamatot is fizetnek az ügyfeleknek bizonyos feltételek teljesítése után. Ilyen a Magnet Bank három hónapos üdvözlő betétje, amelynek kamata 3,03 százalék. A kiváltságos konstrukció azok számára érhető el, akik a székesfehérvári közösségi pontban nyitott vagy a dunakeszi bankfiókban 2017. június 14‐ét követően nyitott forint lakossági fizetési számlával rendelkeznek.

Más magnetes számlájuk nincs, és a lekötéssel egy időben igényelnek egy alap, vagy egy dombornyomott bankkártyát, ahhoz a fizetési számlához, amelyről a betét kerül. Az ügyfelek minimum 10 ezer, maximum 10 millió forintot köthetnek le akciósan.

Mobilbankosok előnyben

A Gránit Banknál is sorjáznak az akciós betétek, három százalékos kamatot ott is elérhetnek az ügyfelek kétféleképpen is. Az egyik a Gránit Pay betét, amely három hónapos lekötésre ad évi 3 százalékos kamatot. Ennek feltétele a mobilos fizetési alkalmazások használata, pontosabban az, hogy a betétlekötés ideje alatt havonta legalább 20 ezer forint értékű, mindösszesen legalább 60 ezer forint értékű Gránit Pay vagy Apple Pay érintéses mobilfizetéssel lebonyolított vásárlást bonyolítson le az ügyfél. Nemrég számoltunk be róla, hogy az ügyfelek szeretik az ilyen szolgáltatásokat, különösen az iPhone-osok körében népszerű a mobilfizetés.

A másik 3 százalékos kamattal kecsegtető konstrukció a szintén három hónapos tripla3 betét. Az akciós kamat feltétele itt az, hogy a betétlekötés ideje alatt havonta legalább 20 ezer forint értékű, összesen legalább 60 ezer forintnyi bankkártyás vásárlást hajtson végre az ügyfél, és a betétlekötéssel érintett bankszámlájáról a betét lekötési idő alatt legalább egyszer csoportos beszedést vagy állandó átutalást indítson el.

Új pénzre nagyobb kamat

A Gránit az új ügyfeleket és a friss pénzt is díjazza, ha nem is 3 százalékos, de az átlagosnál magasabb kamatokkal. Az új ügyfelek három hónapra 2,2 százalékos kamatot kaphatnak a lekötésükre, a régiek az új pénzre ennél valamivel kevesebbet 2,15 százalékot és csak két hónapra. Van még akció azoknak is, akik a bank prémium (platinum) bankkártyáját használják, velük is gáláns a bank, ők egy éves lekötésre kapnak 2,4 százalékos kamatot, ha ezzel a bankkártyával havonta legalább 20 ezer forintot költenek.

A Magyar Állampapír Plusznál (máp+) megszokott sávos kamatozással is kapható a banknál bankbetét évi 2,6 százalékos átlagos kamattal, egészen hosszú futamidőre, 24 hónapra. A 2,60 százalékos egységes betéti kamatlábmutató (ebkm) feltétele, hogy az ügyfél a betétlekötés teljes ideje alatt rendelkezzen a betétszámlához kapcsolódó aktivált bankkártyával, amellyel ez idő alatt minimum 480 ezer forintot kell elköltenie.

A főleg fogyasztási hiteleiről ismert Cetelem is díjazza a hosszú távú elköteleződést, náluk viszont ehhez elég simán lekötni a pénzt. Ők egy évre 2, két évre 2,3, három évre pedig 2,8 százalékos éve kamatot ígérnek. A Cetelemnél még a látra szóló betét is 1,5 százalékos kamatot fizet, ami jóval magasabb annál, amit a legtöbb bank a lekötésekre adna.

Devizás akciók is vannak

Néhány banknál devizában is lehet viszonylag magas kamattal betétet lekötni. Az MNB honlapja szerint a legnagyobb kamatot most Magyarországon az OTP török lírás betétjére lehet kapni, egy hónapra évi 7,25, három hónapra 7, fél évre 6,766, egy évre pedig 6,5 százalékos kamatot fizet a hitelintézet. A török alapkamat viszont ennél jóval magasabb, 16,5 százalékos, igaz, az elemzők a csökkenésére számítanak.

A Bank of China nem meglepő módon kínai jüanban kínál akciós betétet magánszemélyeknek. A legmagasabb kamat 12 hónapos lekötésnél érhető el: 3,6 százalékos. Ennél talán több embert érdekelhet a Sberbank dollárbetétje. Az orosz tulajdonban lévő hitelintézet az új dollárbetétekre évi 2 százalékos kamatot fizet 90 napos futamidőre. A Sopronbanknál minél hosszabban köti le az ügyfél a dollárjait, annál magasabb a kamat, 12 hónapra már 1,8 százalékos.