A Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője elmondta, hogy miután a hét év múlva esedékes játékokra vonatkozó pályázatot visszavonták, "a kormány megerősítette, hogy minden tervezett versenyhelyszín elkészül".

"Ez azt jelenti, hogy a 2024-es pályázat érvényes lehet 2028-ra vagy 2032-re" - tette hozzá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos megemlítve még, hogy "Budapest mindenképpen pályázni fog még", mert "ez egy 120 éves álom".

...vagy mégsem

Később az MTI-nek elküldött közleményben hangsúlyozta, "nincs napirenden a kérdés, hogy Budapest pályázzon a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpiára, előkészítés sem zajlik ebben az ügyben".

Ezzel arra reagált, hogy több helyen - köztük az MTI is - úgy közölték nyilatkozatát, mintha Budapestnek szándéka lenne pályázni a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpia megrendezésére.

"A kormány a korábban elmondottaknak megfelelően több, az olimpiától függetlenül szükséges sportlétesítmény építését tervezi, e tervek megvalósítását többször is megerősítette" - szögezte le, majd úgy folytatta:

"Amennyiben a 120 éves magyar olimpiai álomból egyszer valóság lesz, akkor az minimális költséggel járna a sportlétesítmények tekintetében".

Atlétikai világbajnokságot azért rendezhetünk

A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra megálmodott Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián.

Atlétikában - Coe kezdeményezésére - a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz.