A budapesti lakossági gázfogyasztók 20-30 százalékát szerezné meg az egyetemes szolgáltatói engedélyét kibővítő energiahivatali határozatot április elején megkapó Tigáz Zrt. - mondta Cesare Cuniberto, a társaság elnöke egy szerdai sajtóbeszélgetésen. A Tigáz az egykori EMFESZ Kft. ügyfelei közül januártól három hónapra 60 ezret vett át végső menedékesként a Főgáz Zrt. szolgáltatási területén. Közülük jelenleg 54 ezer élő szerződéssel rendelkezik, a Tigáz szolgáltatási területén végső menedékesként a Főgázhoz került 75 ezer fogyasztó közül pedig eddig mintegy ötezren jelezték visszatérési szándékukat.

Az egykori EMFESZ-fogyasztóknak három hónapra nyújtott árkedvezmény mintegy 300 millió forint veszteséget okozott a Tigáznak, ami egy befektetés volt az elsődleges érdek, új fogyasztók megszerzése, a Budapestre való belépés érdekében - tette hozzá az elnök. A fejlesztési tárca területi alapon határozza meg az egyetemes szolgáltatásbeli gáz árát, emellett a több egyéb költséget is fedező 4 százalékos szolgáltató árrés sem ad lehetőséget árengedményre - hangsúlyozta Csapó Róbert, a Tigáz kereskedelmi igazgatója. A szolgáltatóknál az árrésből az előírások teljesítése után Csapó szerint fél százalék körüli összeg marad. Felmérések szerint a lakossági fogyasztók számára elsődleges a szolgáltatás minősége és biztonsága, az ár csak ezek után következik - tette hozzá. A Tigáz ezért budapesti kampányba kezd, amelynek középpontjában a reménybeli ügyfelek számára nyújtandó kiegészítő szolgáltatások állnak majd.

Cuniberto szerint az idei év lesz a legnehezebb a szektor szempontjából, a gazdasági válság hatásai, a magas világpiaci olajár (és a hazai ármoratórium), illetve a magyarországi válságadók miatt. A Tigáz évente 3 milliárd forint különadót fizet be.

A Tigáznak évente 9 milliárd forintos vesztesége származik szabálytalan gázvételezésekből, a lejárt kintlevőségek pedig az év folyamán 8 és 14 milliárd forint között változnak (90 százalékban lakossági körből). Az utóbbi időben jelntősen emelkedett a pillanatnyi likviditási gondokkal küzdő önkormányzatok száma, a Tigáz területén legalább az önkormányzatok felénél fordult elő e helyzet. Ilyen esetekben csak a végső esetben fordul elő közintézmények gázellátásának kikapcsolása, legtöbbször részletfizetési megokdásokkal rendezhető a helyzet.