Az Aldi élelmiszerlánc lett a legjobban fizető szupermarket az Egyesült Királyságban: a munkatársak több mint 3 százalékos béremelkedésre számíthatnak februártól - írja a brit Guardian.

Elég jó órabérek arrafele

Az üzletekben dolgozók órabére így 3 százalékkal, 9,4 fontra, azaz - mostani 400 forintos fontárfolyamon számolva - több mint 3700 forintra emelkedik, a kiemelt forgalmú londoni üzletekben pedig 10,90 fontot, azaz több mint 4300 forintot kapnak óránként.

A hűséges munkatársakat is díjazza az Aldi: a legalább hároméves munkaviszonnyal rendelkezők országos átlagban 10,41 fontos, azaz több mint 4100 forintos órabérrel számolhatnak, míg a londoni kollégák markát - több mint kétéves munkaviszonynál - óránként 11,15 font, azaz több mint 4400 forint ütheti.

Az aldis fizetések minimálisan, óránként 10-15 pennyvel (40-60 forinttal) meghaladják a Lidl novemberben bejelentett béreit: márciustól 19 ezer munkavállaló órabére nő 9,3 fontra, azaz szintén több mint 3700 forintra, míg a fővárosban 10,75 fontra, utóbbi pedig ugyancsak 4300 forint feletti fizetést jelent.

Mennyi itthon?

A két diszkontlánc nemrég jelentette be, hogy mennyivel emeli a béreket az idén a bolti eladóknál. Az Aldi Magyarország vezetője, Bernhard Haider a Napi.hu-nak decemberben adott interjújában többek között elmondta, hogy 2,5 milliárd forintot szán béremelésre a cég. Így - heti 40 órát dolgozó - bolti eladók bére januártól közel 323-363 ezer forint, ez óránként 2000-2300 forintnak felel meg. Az alacsonyabb összeg a kezdőknek jár, a magasabb az Aldinál régebb óta dolgozó eladóknak.

A magyar Lidl összesen 7,5  milliárdot fordít az idén a fizetések emelésére, ennek eredményeként egy hároméves munkaviszonnyal rendelkező bolti eladó 313-350 ezer forintot, pótlékokkal együtt 358-380 ezer forintot kaphat - mondta februárban a Napi.hu-nak Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország kommunikációs vezetője. Ez 40 órás munkahetet számolva 2000-2400 forintos órabérnek felel meg

Fizetések: Nagy-Britannia vs. Magyarország

Az, hogy a brit eladók többet keresnek érthető, lévén a fizetések jóval magasabbak Nagy-Britanniában, ahol a minimálbér idén aprilistól - a 25 évnél idősebbek munkavállalóknál - óránként 8,72 font, azaz közel 3500 forint lesz. Vagyis ennél valamivel magasabb összeget fizet a két boltlánc brit üzletekben dolgozó eladóknak. Ők egyébként a magyar kollégáik fizetésének másfél-kétszeresét kapják bruttóban.

Ennél viszont a két ország átlagfizetetései közötti eltérés nagyobb. A hivatalos statisztikák szerint ugyanis 2019 novemberében a brit átlagfizetés heti 544 font, ez havi szinten közel 2200 font, vagyis közel több  mint 870 ezer forint volt. A magyarországi bruttó átlagbér a múlt év első tizenegy hónapjában 364 ezer forintot, novemberben pedig meghaladta a 400 ezret - ez pedig durván két és félszeres differencia.

A boltláncok eladói Nagy-Britanniában a minimálbérnél alig kapnak magasabb fizetést, a 9,3-11,15 fontos (4400 forintos) órabér is csak közel 7-30 százalékkal haladja meg a minimumot. Ezzel szemben az idei 161 ezer forintos magyarországi minimálbérnek a dupláját fizetik a diszkontok.