A lap több egymástól független információra hivatkozva úgy véli, hogy repedés keletkezett a minisztérium élén álló Matolcsy György és a költségvetés összeállításáért felelős, Naszvadi György által vezetett államtitkárság kapcsolatában.


Erre utaló jelként arra hivatkozott, hogy egy pénteki hír szerint azért nem Bathó Ferenc költségvetési helyettes államtitkár tarthatta a pénteki államháztartási sajtótájékoztatót, mert kényszerszabadságra küldhették a tárcán belüli "repedések" miatt. Az Index szerint pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt héten magához rendelte Bathó közvetlen felettesét, Naszvadi Györgyöt, a költségvetési államtitkárt, és közölte vele, hogy meg vannak számlálva Bathó napjai.


A fezsültségek kialakulásának okára a Népszabadság szerint nehéz elfogadható magyarázatot találni, de egyik lehetséges okként megemlíti, hogy Matolcsy szemében szálka lehet, hogy a zárszámadási törvényjavaslatban végül a jelenlegi kormány elismerő szavakat mondott a Bajnai-kormányról. A költségvetési költekezést nehéz lehetne Naszvadiék szemére vetni, mivel az intézményi kiadások nem ezt mutatják.


A lap szerint az is lehetséges, hogy maga Matolcsy György pozíciója rendült meg, s ő próbálná tovább hárítani a felelősséget. Matolcsy miniszteri munkája megosztja ugyanis a közvéleményt, melynek gazdasági témákra fogékonyabb része inkább elégedetlenségének ad hangot, amelyek Orbánig is eljuthattak. Emellett az is kiderülhetett az elmúlt hónapokban, hogy a nagy ívű stratégiaalkotás mellett nem születnek meg, vagy vontatottan haladnak az egyes költségvetési területekre lebontott intézkedési tervek.

A konfliktus lehetséges kimeneteit a Népszabadság szerint erősen behatárolja annak ténye, hogy pár héten belül le kell tenni az asztalra az ország 2011. évi költségvetését, amit a piac is nagyon vár. Ez pedig egyben egy bizalompróba is és Orbánék gazdaságpolitikájának sikere múlhat a fogadtatáson.


Ha mégis miniszterváltásra kerülne sor, akkor viszont olyan jelöltet kellene találni, aki ért a befektetők nyelvén - írja a Népszabadság -, erre pedig Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója lehet egy potenciális jelölt a lap szerint, főleg azok után, hogy a közelmúltban megszellőztették: Hernádinak esetleg távoznia kell az olajcég éléről, s helyére Kocsis István, a BKV vezetője kerülne. Bár ezt a felvetést mindkét fél cáfolta.