A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazat továbbra is dinamikusan bővül, már az idei év eddigi adatai is 10 százalékos emelkedést mutatnak.

A miniszter felavatta a nagy nyomáson előállított alumínium autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Csaba Metál új békéscsabai gyártócsarnokát és jelképesen a szeghalmit is. Az összesen 5,7 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint kormányzati támogatásban részesült a cég.

A Csaba Metál további 3,7 milliárd forintos fejlesztést tervez, amelyhez várhatóan újabb 1,3 milliárd forintos támogatásban részesülhet.

A Csaba Metál Zrt. értékesítési nettó árbevétele 2017-ben meghaladta a 15,2 milliárd forintot, 2018-ra 17,9 milliárd forintot terveznek. A tavalyi adózott eredmény 1,592 milliárd forintot ért el, az idei terv pedig 2,246 milliárd forint.

A zrt. békéscsabai telephelyén 4000 négyzetméteres, a szeghalmi gyártóbázison pedig 3500 négyzetméteres gyártócsarnok épült, valamint számtalan ipari robottal és fémmegmunkáló berendezéssel bővült a nagynyomáson alumínium alkatrészeket gyártó társaság. A beruházással 165 új munkahely jött létre.

A miniszter szerint immár a magyar érdekeltségű cégek is képesek helytállni a világpiacon, ezt példázza, hogy a Csaba Metál Zrt, alkatrészei megtalálhatók például a Jaguár, az Audi, a Mercedes típusú autókban is. (Hatalmas fúzió készül az autóiparban - ezt a cikket olvasta már?)

A miniszter Majoros Bélával, a társaság tulajdonos vezérigazgatójával megállapodott abban is, hogy 77.-ként a Csaba Metál Zrt. is csatlakozik a kormányzat stratégiai partnereinek sorába.

Majoros Béla elmondta: hogy 25 éves múltra visszatekintő cégében az intenzív fejlesztés időszaka 2010-ben kezdődött, az akkori 4,7 milliárd forintról az idén közel 18 milliárd forintra nő az árbevételük, dolgozóik száma 467-ről 980-ra emelkedett - írta az MTI.

A kép forrása: MTI Fotó: Lehoczky Péter.