Áll a bál a nyilvánosságra került BKK-anyag miatt

Belső vizsgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetése azért, hogy kiderüljön: felsővezetői jóváhagyás nélkül hogyan került ki az internetre egy munkaközi anyag. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a dokumentummal kapcsolatban egyeztetést kezdeményezett a Főpolgármesteri Hivatallal.
MTI, 2015. augusztus 4. kedd, 18:08
Fotó: Napi.hu

Az Index hírportál a Kettős mérce blogra hivatkozva azt írta hétfő este, hogy a BKK honlapján lévő anyag az üzletszabályzat módosításait tartalmazza, ebben egyebek mellett a mozgólépcsők és a metró használatát szigorítanák. Az anyagban a többi közt az szerepel, hogy a mozgólépcsőn babakocsi szállításához két felnőtt kísérő kell, a mozgáskorlátozott utasok, a babakocsival, vakvezető vagy nagytestű kutyával közlekedőknek minden esetben külön engedélyt kellene kérniük az állomási személyzettől. Egyes esetekben pedig nekik nem biztosítható az eszköz használata. A dokumentumot azóta eltávolították a BKK honlapjáról.

A BKK keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, egy hibás munkaközi dokumentumról van szó, és szükséges tisztázni, hogy a szakértő-előkészítő felelős szakmai álláspontját tükrözte ez a tervezet vagy pedig provokációról van szó.
Jelezték, hogy a BKK üzletszabályzatának módosítása folyamatban van, az erre vonatkozó javaslatot a még szükséges belső egyeztetések és vezetői jóváhagyások után teszik közzé.

Az Emmi az MTI-vel azt közölte: Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egyeztetést kezdeményezett a Főpolgármesteri Hivatallal. Az államtitkár hangsúlyozta, szeretne bekapcsolódni a készülő dokumentum egyeztetési folyamatába, lehetőséget adva az érintetteknek is arra, hogy elmondják véleményüket, tapasztalataikat.

"A közösségi közlekedés szabályozásánál kiemelten szem előtt kell tartani a kisgyermekes családok és a fogyatékkal élők szempontjait a nyilvánvaló biztonsági előírások mellett" - írták az állásfoglalásban.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakciójának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: nemcsak megalázó, hanem életszerűtlen is, hogy minden babakocsis kismama, minden mozgáskorlátozott vagy látássérült utas külön engedélyt kérjen a mozgólépcső használatára. Hozzátette, a tervezet ostoba és kirekesztő, ezért felszólította a BKK vezetését, hogy azonnal vonja azt vissza.

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője azt közölte az MTI-vel, várja a BKK tájékoztatását arról, hogy "valóban meg kívánják-e nehezíteni a kerekesszékkel, valamint a babakocsival utazók életét". Azt is szeretnék tudni - fűzte hozzá, hogy a főváros vezetése elkötelezett-e a budapesti metróvonalak akadálymentesítése mellett.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési képviselője közleményében azt írta, a szabályzat soha nem látott módon sújtaná a kisgyerekes családokat, és olyan gondolkodást tükröz, amely nem hogy egy európai ország fővárosában, de egy bárhol lévő világvárosban is elfogadhatatlan lenne. A párt szerint a főpolgármester "újabb húzásában a családellenes várospolitika és a szakmai hozzá nem értés vetekszik egymással". Felszólította Tarlós Istvánt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a tervezett módosítást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

smithron, 2015.08.05 12:06

Ritkán fordul elő velem, hogy egy DK megmondóemberrel egyetértek, talán nem is volt még erre példa, de most úgy gondolom, tökéletes meglátás, hogy a kiszivárgott munkaanyag Európában elfogadhatatlan gondolkodásmódot tükröz.

Meg kell jegyeznem, hogy ez a szemléletmód - rendszerváltás óta töretlenül -teljesen áthatja a magyar közigazgatást és jogalkotást. Szónoklatok szintjén citáljuk az európai értékrendet, valójában semmit nem értünk annak lényegéből és állandóan kilóg a lóláb (egyre többször maga a ló is), a döntési pozícióban lévő politikai és gazdasági elit minden egyes tagja kontraszelektált, emiatt teljesen alkalmatlan arra, hogy egy európai értékrenden alapuló országban köztisztasági feladatokon kívül bármi mást rábízzanak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html