Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Egyesült Államokban tavaly 157, idén április közepéig pedig újabb 34 hitelintézet jelentett csődöt − e bankok betétállományának kifizetésére esélye sem lenne az FDIC-nek. Az ottani szervezet ezért elsősorban a még időben történő beavatkozást, az állományátruházásokat, a reorganizációt szervezi nagy hatékonysággal.

A korábbi, védett betétállományra vetített 1,25 százalékos felső kulcsot előbb 1,5 százalékra emelték, majd − az 1,15 százalékos minimumszintet helybenhagyva − felső határ nélkülivé tették a díjfizetés szintjét. Az FDIC jelenleg kétszázalékos fedezeti szintet tart kívánatosnak. Az FDIC a válság miatt vészesen lecsökkent forrásai miatt kénytelen volt a tagbankoktól három évre előre elkérni a befizetéseket.

Az EU 1,5 százalékos, több év alatt elérendő védelmi szintje ehhez képest nem tűnik magasnak, bár az OBA ügyvezető igazgatója figyelmeztet: alapvetően másként működik a két rendszer. A magyarországi helyzettel kapcsolatban az OBA tavaly számításokkal megalapozott szcenáriókat és ütemtervet készített, aminek alapján hazánkban is elérhetővé válik ez a védettségi szint. Fekete-Győr szerint 0,06 százalékpontos díjemelést vállaltak be már ettől az évtől kezdve, Európában a hazainál csak a spanyol betétvédelmi díjak voltak kisebbek.

Az amerikai megelőző megoldás sokszor hasznosabb és olcsóbb lehet − hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Mindez annak fényében is igaz, hogy a Jógazda Takarékszövetkezet csődje kapcsán az év végének is köszönhetően kevés idő állt volna rendelkezésre a reorganizációs terv elkészítésére, ami kétségessé tette a csőd elkerülését. Más feltételek mellett ugyanakkor egy aktív válságkezelési jogkörrel felruházott OBA sokat tudna tenni a bajba jutott hitelintézet betéteseiért, ehhez még felügyeleti jogosítványra sem lenne szüksége. Az elmúlt hónapokban sokat javult az együttműködés az újra helyszíni vizsgálatokat is végző PSZÁF-fal e vonatkozásban − tette hozzá Fekete-Győr.

Megtakarítások védettség szerinti megoszlása (százalék)
Év2009 nyitó2010 nyitó
MegnevezésOBA-biztosítottÁllami garanciaNem biztosítottOBA-biztosítottÁllami garanciaNem biztosított
Betétek77,70,521,878,80,420,8
takarékbetét92,56,31,393,35,41,3
egyéb betét77,00,222,878,10,221,7
Értékpapír17,20,582,328,20,471,4
Fizetendő kamat48,21,050,862,41,236,4
ÖSSZESEN69,00,530,571,90,427,7

Forrás: OBA