Furcsa körülmények között lett vége a milliárdos magyar cégnek

Egyik pillanatról a másikra került csődbe a több milliárdos árbevételt termelő békési gépforgalmazó, piacát pedig egy Andrej Babis cseh miniszterelnökhöz köthető cég vitte el - írja a hvg.hu.
Szász Péter, 2019. szeptember 21. szombat, 15:33
Fotó: Pixabay

Az év elején még újabb telephelyet avatott Nyíregyházán az Agro-Békés Kft, augusztus elején pedig már a csődeljárás megindításáról értesítették az ügyfeleket. A cég húsz éve forgalmaz mezőgazdasági gépeket, főként egy amerikai márka, a CASE IH márkakereskedőjeként, 2017 óta pedig kizárólagos importőreként működtek - olvasható a portálon.

Azonban az amerikai cég idén bejelentette, hogy nem kívánnak a továbbiakban együttműködni a magyar vállalattal. Ez megdöbbentette az Agro-Békés tulajdonosait. Tíz nappal ezelőtt a Bábolnai Gazdanapokon már a nagyközönség előtt is bejelentették az új forgalmazót, az - Andrej Babis közeli - Agri Cs Magyarország Kft-t, amely azt is közölte, hogy rövid időn belül a meglévő országos telephelyek mellett négy-öt újat is terveznek megnyitni.

A lap emlékeztet rá, hogy öt évvel ezelőtt a hazai géppiac 75 százalékát az IKR Invest, a KITE és az Axiál fedte le. Az IKR-t akkor már "megmentette" a gyengélkedéstől az cseh Andrej Babishoz köthető befektető, a KITE pedig, különös fordulatokkal Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe került.

Az IKR addig kizárólagos forgalmazója volt a New Holland gépcsaládnak, majd első lépésként ezt passzolták át a cseh tulajdonú vállalatnak, lényegében a tevékenység, az IKR vidéki telephelyeivel együtt, átkerült a Babis-féle magyarországi cégekhez, az Agrotec Magyarország Kft-hez és az IKR Agrár Kft-hez. Az előbbi bonyolítja a gépforgalmazást, húszmilliárd forint körüli éves árbevétellel működik.

Az Axiál háromszor, közel négyszer nagyobb forgalmat jegyez.

2017-ben az Agrotec alapított egy céget Agri Cs Kft néven, amely 2018 nyarán már bejegyeztette tevékenységeként a mezőgazdasági gépforgalmazást.

HOZZÁSZÓLÁSOK