Elfeledett és olcsó energiahordozót talált fel újra Európa

Megnegyvenszereződhet az Európai Unió zöldhidrogén-termelő kapacitása tíz év alatt, miután az Európai Bizottság célja, hogy a legszennyezőbb iparágak is átálljanak erre.
Szabó Dániel, 2020. július 12. vasárnap, 16:01
Fotó: Getty Images

Bár a 2000-es években leginkább a hidrogén szerepének növekedésével számoltak az energiatermelésben, így akkor sorra jelentek meg koncepció autók is, amelyeket ezzel a gázzal hajtottak volna, a nap- és szélenergia termelésének árcsökkenésével elfordultak tőle. Az elmúlt években viszont a megújuló energiaforrások térnyerése - paradox módon - újra népszerűvé tette a hidrogén alapú energiatermelés gondolatát. Ugyanis éppen azért nem foglalkoztak ezzel a gázzal, mert a megtermeléséhez  környezetszennyező eljárást kellett alkalmazni, hogy földgázból előállíthassák.

Mostanra viszont az Európai Unió egyik határozott célkitűzése, hogy 2050-re immár minden szegmensében szénsemleges módon működjön. Az Európai Bizottság július 8-án bemutatott terve alapján a megújuló energiaforrások segítségével előállított, ún. zöld hidrogén idővel akár ezen törekvés megvalósításának egyik legfontosabb motorjává is válhat - kezdi cikkét a Gyártástrend a témáról.

Frans Timmermans, az unió klímapolitikáért felelős biztosa elismerte, hogy mind ennek eléréséhez egy átmeneti időszakra is szükség lesz, mely alatt az ún. kék hidrogén alkalmazását kell majd előtérbe helyezni. Ezt az altípust szintén fosszilis tüzelőanyag segítségével hozzák létre, de az előállítása folyamán keletkezett szén-dioxidot elfogják, majd pedig elraktározzák.

Az új tervek szerint a hidrogén részesedését az uniós mixben először 2024-ig 6, majd 2030-ra 40 gigawattra növelik. Valamint további 40 gigawattnyi kapacitást telepítenének a szomszédos országokban, ahonnan az előállított zöld hidrogént importálni fogják.

A koncepció szerint úgy állítanák elő a zöld hidrogént, hogy a megújuló energiaforrások által megtermelt árammal elektrolízis révén bontanák hidrogénre és oxigénre a vizet. Előbbit pedig könnyebb is tárolni, mint a nap- vagy szélenergiából létrejött áramot. Az erőművek pedig ezt használhatnák a tevékenységükhöz a károsanyag-kibocsátással járó foszilis energiahordozók helyett. A hidrogén ráadásul kiszámíthatóvá tenné az ellátást is. A terven nagyon Németország nyerhet, amelyik már aktívan elmozdult a zöld hidrogén felé, ahogy arról korábban írtunk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.07.14 20:12

@na4:
Te büsszeli hülye szocialistákat mondasz, én hatökör zöldeket.
Ami történik az semmi más, mint a zöld politikai pártok politikusok térnyerése mindenhol.
Brüsszelben is.
De nyakba erőltetésről nincs szó.
Még nincs is mit.
És nem is lesz.
Ez a zöldek baromsága, a sok baromságuk egyike.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2020.07.13 21:16

A hidrogénnek nincs kék vagy zöld színe, ugyanúgy kell tárolni. Ha valaki földgázból vagy hasonlóból akarja előállítani hogy aztán elégesse az nem több mint nettó idióta. Akkor van értelme, ha azt az áramot fel tudja venni amikor az árampiacon nulla közeli az áram ára mert a szélerőművek éppen millióval pörögnek, de kutyának se kell ennyi. És akkor nem kellene szétcseszni a szomszédos országok gerinchálózatát sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.07.13 20:48

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2020.07.13 20:30

El lehet a Hindenburg égését felejteni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2020.07.13 11:14

@BattMan:
Kék hidrogén amiről beszélsz.
Zöld hidrogén megújulókon alapulna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html