Az ombudsman vizsgálatát a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke kezdeményezte, mert úgy vélte, hogy a hitelező jogi képviselőjének munkadíjáról szóló hatályos szabályozás számos rendelkezése hátrányosan érinti az adóst, és jogcímet szolgáltat a pénzintézeteknek arra, hogy tőle minél nagyobb összeget követelhessenek - derül ki az Országgyűlési Biztos Hivatala közleményéből.

Tízmilliós tartozás behajtásának 2,2 millió lehet a költsége

Az ombudsman hivatalból megvizsgálta azt is, milyen módon számítják ki a végrehajtási eljárás másik résztvevője, az önálló bírósági végrehajtó díjazását. A végeredmény: a két szereplő egy 10 milliós tartozás behajtásáért összesen akár több mint 2 millió 230 ezer forintot is felszámolhat.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezzel kapcsolatban felidézte a törvényes lehetőségeket: vagy a jogszabály alapján kell kiszámolni, vagy a végrehajtást kérő és az ő jogi képviseletét ellátó jogtanácsos, ügyvéd megállapodása szerint lehet megállapítani a jogi képviselő díját, amelyet ő sikeres behajtás esetén kap meg.

A bankok többsége a rendeletben szereplő, a tartozás nagyságától függő díjtételt alkalmazza. Ez nem tesz különbséget a lakossági hitelek és a vállalati hitelek között. A rendelkezés ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a díjat akár adósonként, külön-külön is felszámítsák, azaz ha egy tartozás két adóst érint, akkor a jogi képviselő díja megkétszereződhet.

A jogszabály számítási lehetőségei között számottevő a különbség. Míg a hatályos szabályozás egyik számítási módja alapján 10 milliós tartozásnál, egy adós esetében - általános forgalmi adóval együtt - átlagosan 325 ezer forint volna a jogi képviselő díjazása, egy ugyanekkora tartozás két adósra kivetve már összesen megközelítőleg 650 ezer forint, amely a szintén jogszerűen alkalmazható egyedi megállapodás esetén ennél is magasabb összeget lehet.

Sokat tehet zsebre a végrehajtó

Az ombudsman szerint ez még nem minden: az önálló bírósági végrehajtó díját például a rendelet nehezen követhető módon állapítja meg. Van benne munkadíj, készkiadás, behajtási jutalék és külön rendelet szabályozza a végrehajtó kamarát megillető költségátalányt. Egy két adóst együttesen terhelő, 10 millió forint összegű tartozás esetén a sikeres végrehajtáskor körülbelül 1 millió 583 ezer forint jár a végrehajtónak, készkiadások nélkül.

A végszámla egy konkrét ügyben: tízmilliós tartozás sikeres behajtásakor a végrehajtást kérő jogi képviselőjének és a végrehajtónak "járó" összeg együtt körülbelül 2 millió 230 ezer forint volt, és ez az összeg még nem tartalmazza a közjegyzői okiratok hiteles kiadmányainak, illetve a végrehajtási záradék kiállításának a díját, a földhivatali eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási és néhány más díjat.

Szabó Máté ezért felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, módosítsa a hatályos jogszabályt annak érdekében, hogy csökkenjenek a lakossági hitelszerződések végrehajtási eljárásának munkadíjai - idézte az MTI a közleményt.