Árat csökkent a Lidl

Hétfőtől 12-17 százalékkal csökkenti tartósan a tojás fogyasztói árát a Lidl Magyarország.
Dzindzisz Sztefan, 2018. február 5. hétfő, 10:15
Fotó: Napi.hu

A döntés következtében a 10 darab M-es tojás február 5-étől 449 forintért kapható a Lidl Magyarország áruházaiban, míg a 30 darabos kiszerelés ugyanebben a méretben 1249 forintért érhető el. Legnagyobb mértékben, 17 százalékkal, a 18 darabos M-es tojás fogyasztói ára mérséklődik 779 forintra, 10 darab L-es tojás pedig 549 forintért vásárolható meg - közölte a cég.

A Lidl Magyarország bejelentése szerint kizárólag magyar beszállítói partnerektől származó tojásokat forgalmaz.

A lépés tartós tojásár-emelkedés után történik. Mint korábban megírtuk a hazai piacon is elszabadult a tojás ára: tíz darabért 2017 decemberében átlagosan 544 forintot kellett adni, ami az előző hónaphoz képest 19 százalékos, a megelőző év decemberéhez viszonyítva pedig 40 százalékos drágulást jelentett, a KSH szerint.

Magyarországon az M-es és L-es méretű tojások csomagolóhelyi értékesítési ára darabonként közel 40,48 forint volt, ez pedig 64 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A tojásdrágulásért egy vegyület, mégpedig a rovarirtásra használt fipronil a ludas. 2017 nyarán ugyanis milliószám találtak rovarirtó szerrel szennyezett tojásokat, ezeket visszahívták, tojástermelő telepeket zártak be, ezek eredményeként pedig tojáshiány alakult ki szerte Európában.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2018.02.06 15:25

ez az a hires magyar ceg, ahol sokat keresnek a dolgozok? ja nem, ez a kocsog multi, aki szivja a vasarlok veret. bezzeg a cba...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html