A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma helyt adott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keresetének, és valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal megállapította, hogy a végelszámolás alatt álló Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 2006. február 15-től használatos kölcsönszerződése érvénytelen.

Az ítélet pénteken került fel a jegybank honlapjára.

A dokumentum sorra veszi a szerződési blanketta tisztességtelen pontjait. Ilyennek minősítette például azt, hogy a hitelező jogosult megváltoztatni a hitel devizanemét, és ha ebből neki kára származik, akkor azt az adósnak kell három napon belül megtérítenie.

Az indoklás szerint ez a szövegrész azért érvénytelen, mert a hitelező egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára állapít meg jogkövetkezményt, anélkül hogy az ügyfelet megilletné az azonnali elállás joga.

A szerződés módosítási díja, amennyiben a módosítás időpontja a szerződéskötést követő 12 hónapnál kevesebb, akkor 6 százalék, majd ez fokozatosan csökken a 37. hónap után 3 százalékra. Viszont a minimális módosítási díj 50 ezer forint, amelyet magasnak ítélt a bíróság. Véleménye szerint a maximális díjat is százalékban kellett volna meghatározni.