Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jegybank tájékoztatása alapján csak július 27-ig nyújthatják be a román Astra Biztosító magyar károsultjai a casco-, lakás- és utasbiztosítási kárigényüket a román garancialaphoz (FGA), illetve eddig igényelhetik vissza az ügyfelek minden biztosítás befizetett, de meg nem szolgált díját.

Az MNB közlése szerint a július 27-i határidőre azoknak a kárt szenvedett ügyfeleknek kell figyelniük, akik április 28-ig, a román biztosító jogerős felszámolásának elrendeléséig jelezték a kárukat - kivéve a kgfb-biztosítottakat -, de azt nem tudták forintosítani. Azok, akiknek kötelező gépjármű felelősségbiztosítása volt a társaságnál, csak a meg nem szolgált díjat igényelhetik vissza, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási károk kifizetését a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) végzi itthon, Magyarországon.

A kárkifizetési kérelem magyar nyelvű űrlapja elérhető a román felügyelet honlapján, illetve a Magyar Nemzeti Bank külön erre a célra létrehozott Astra fogyasztóvédelmi tájékoztató oldalán.

Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 csatorna egyik ez év június közepén sugárzott adásában azt tanácsolta, hogy aki még az Astra ügyfele, minél előbb szerződjön át másik biztosítóhoz.

Szerdára az ajtók záródnak

Szabó József, az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója egy korábbi nyilatkozatában arról szólt: a román pénzügyi felügyelet (ASF) úgy döntött, hogy a károsultak a felszámolás jogerőre emelkedéséig kezdeményezhetik a román felügyelet mellett működő garanciaalapnál káraktájuk megnyitását, azaz a kárigényük benyújtását. A magyar nyelvű nyomtatványokat kizárólag írásban nyújthatták be az ASF mellett működő román biztosítási garanciaalaphoz (FGA) úgy, hogy azoknak 2016. április 28-ig be is kellett érkezniük az FGA-hoz.

Szabó József azt is hangsúlyozta, az Astra Biztosítóval kapcsolatos magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károk kifizetését nem az FGA, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) végzi itthon. Az FGA-hoz tehát csak az Astra Biztosítóval szembeni nem kgfb jellegű - például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló - kárigényekkel kell fordulni.

Az MNB azt is közölte, hogy aki már írásban benyújtotta a kárigény rendezésére vonatkozó kérelmét, de - a román törvények szerint emellett szükséges - kárkifizetési kérelmét és az iratok valódiságát igazoló felelősségi nyilatkozatot esetleg még nem adta be az FGA-nak, annak erre 2016. július 27-éig van lehetősége. Ugyancsak július 27-éig igényelhetők vissza az FGA-tól az ügyfelek által befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált időszakra vonatkozó díjak, függetlenül attól, hogy azok kgfb vagy egyéb biztosítási szerződéshez kötődtek-e.