Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A HÉV-vonalakat Orbán Viktor és Tarlós István korábbi megállapodása alapján 2016. augusztus 31-én szervezte ki a fővárosi önkormányzat a BHÉV Zrt.-be. A szétválást azért kezdeményezte a főváros, hogy az állam át tudja venni a pluszköltséggel járó agglomerációs közlekedési feladatokat is ellátó HÉV-eket. Az átadási folyamat 2016 novemberének végén zárult, és mintegy 140 millió forintba került - írja az Index.

Azt egyelőre nem tudni, mi változott a társaságnál, azt sem, hogy mennyi felújítási pénzt szánnak az 50 éves kocsikkal üzemelő HÉV-re. Az egyetlen, amit az utasok is észrevehetnek, hogy a kevésbé takarított kocsikon feltűnően elszaporodtak a grafitik. A BKK idejében ezt nem engedhette meg magának az üzemeltető BKV, mert gyorsan ment a kötbér.

Most már nem a főváros felügyeli a HÉV-eket, hanem az állam, ezért valószínűleg a kötbérezés is megszűnt. Az állapotokról a Közlekedő Tömeg blog nemrég készített egy fotósorozatot.

Reagált a MÁV

A cikkéből hiányoljuk a rongálók és a graffitizők káros tevékenységének, cselekedeteinek egyértelmű elítélését - közölte az írás megjelenése után a MÁV Zrt..

A HÉV átvételével kapcsolatban téves és hangulatkeltő az újságíró azon állítása, hogy "a váltás káoszosnak tűnik". A folyamatról már a 2016. november 24-én megtartott sajtótájékoztatón is beszámolt a vasúttársaság. A MÁV Zrt. a szükséges jogi lépések végrehajtását követően, 2017. február 22-én vált (a 2016. november 7-én bejegyzett) BHÉV Zrt. teljes jogú tulajdonosává, a társaság ettől a dátumtól integrálódott teljes körűen a vasúttársaság leányvállalati rendszerébe. Február 23-án fogadták el az új Alapszabályt, amely rögzítette a társaság új nevét: MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. Az átvételi folyamat tehát az előzetes terveknek megfelelően most zárul le, és semmilyen kedvezőtlen hatással nem volt a működésre.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a MÁV Zrt. nem makulátlan, új szerelvényekkel, infrastruktúrával vette át a HÉV-et. Valóban régiek a szerelvények, átlagosan 41 éves a kocsipark, de nem rohad; szerkezeti vagy műszaki hiba miatt egy kocsit sem kellett még selejtezni vagy végleg kivenni a forgalomból. A kocsik forgalomba adása továbbra is százszázalékos. A menetrendszerűség szintén változatlanul 99 százalék feletti, amely nemzetközi összehasonlítások alapján is nagyon jó eredmény.

Nem változott a takarítási és graffiti eltávolítási gyakorlat, és további szolgáltatási színvonalat javító intézkedéseket kíván hozni a vasúttársaság. Hosszú távú megoldást a vandálbiztos, karcvédő, vasúti alkalmazásra kifejlesztett külső, belső fóliák jelenthetnek. Ennek tesztüzeme már folyamatban van, az eddigi tapasztalatok bíztatóak, ezért elkezdték a használatuk előkészítését.

A karcos részek, ablakok miatt pedig a BKK sem kötbérezte a HÉV üzemeltetőt. A belső graffitis szennyezettség kötbérfizetési terhet ró a HÉV-et üzemeltető társaságra, az ellenőrző szervezet azonban ismeri a műszaki körülményeket és műszakilag lehetetlen, pénzügyileg vállalhatatlan feladatba nem kényszeríti a szolgáltatót - ezt az Index-cikk végén meg is említik.

Novembertől január végéig összesen négy észrevétel érkezett a járműtisztasággal kapcsolatban, ebből egy panasz az összekarcolt ablakra hívta fel a figyelmet. Februárban pedig senki sem tett panaszt a járművek tisztításával és a graffitikkel összefüggésben.

A szervezeti-tulajdonosi átalakulás számos előnnyel jár majd mind a HÉV, mind a MÁV-csoport számára. A vállalatcsoport tagjaként a MÁV-HÉV Zrt. számára olyan műszaki, technológiai és gazdasági szolgáltatások, megoldások válhatnak elérhetővé, amelyek kiváló lehetőségeket teremtenek a társaság korszerűsítésére, fejlesztésére, szolgáltatási színvonalának emelésére és versenyképességének növelésére - közölte a MÁV.