Az ügyfelek tehát nem éreznek már semmit abból, hogy hétfő reggel például a svájci frank 292 forint fölött forgott a devizapiacon - hangsúlyozta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója az állami tévében.

Az MNB tavasszal vetette fel az autóhitelek kérdését, amely nem annyira a volumene, hanem inkább a szerződések magas száma miatt jelent kockázatot a pénzügyi stabilitásra nézve - emlékeztetett. A devizában felvett autóhitelek összege a 9 milliárd euró értékű jelzálog lakáshitelekhez képest egymilliárd eurót tesz ki, de több mint 200 ezer szerződésről van szó, ráadásul az adósok jelentős részének jelzáloghitele is volt.

December közepén pedig az ügyfelek megkapják azt a 31 milliárd forint kedvezményt, amit a kormány és a bankok nyújtanak, és 256,6 forintos svájci frank árfolyamon történik meg a hitelek forintosítása. A bankszövetség és a kormány közötti megállapodásban a bankok magukra vállalták a támogatási összeg, lényegében a 256,6 és a 287,2 forintos árfolyam-különbözet felét - mondta az ügyvezető igazgató. A bankszektorra jutó 15,5 milliárd forint nem jelentős összeg, főként figyelembe véve, hogy ez nem is egy, hanem két év alatt terheli a pénzintézeteket.

A törvény normaszövege felhatalmazást ad majd az MNB-nek, hogy ellenőrizze az adósok megfelelő tájékoztatását. A bankok december 15-én ugyanolyan levelet küldenek, mint a jelzáloghiteleseknek, amelyben leírják, mi az adósság devizaneme, összege, mi az új kamatláb, mekkora az új törlesztő részlet. Az MNB azt fogja ellenőrizni, hogy a fogyasztók megkapják-e a megfelelő tájékoztatást.

Az ügyfél dönt, ha forintosítani akarja az autóhitelét, akkor az forintosítva lesz. Nagy úgy becsülte, hogy a devizahitelben maradók aránya 5 százaléknál alacsonyabb lesz és emlékeztetett arra, hogy a lakáshiteleknél ez az arány 1 százaléknál is kisebb volt.