Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A genertel.hu ezer fős mintán végezte el a felmérést, amelyben az ügyfelek kgfb-vel kapcsolatos ismereteit vizsgálták. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a biztosító kiemelte: a biztosítással kapcsolatos felmondási és fizetési határidőkkel a megkérdezettek 39 százaléka nem volt tisztában.

A jármű tulajdonosváltásakor követendő biztosítási teendőket a megkérdezettek 35 százaléka nem ismerte pontosan, különösen nem az öröklés esetén szükséges intézkedéseket. A közleményben ismertetik: aki gépjárművet örököl, annak a hagyatéki eljárás befejeződésétől számítva 30 napon belül meg kell kötnie a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb), mert a korábbi szerződés akkor automatikusan lejár.

A járműtulajdonosok 97 százaléka nem tudta, hogy mely országokba utazva nem kell kiváltani a zöld kártyát. A biztosító a közleményben emlékeztet arra, hogy az EU-n belül a csillagos rendszám automatikusan igazolja azt, hogy a kocsin van kötelező biztosítás, míg az Európai Gazdasági Térség más országaiban, valamint Svájcban a rendszám mellé ragasztott ovális országjel utal ugyanerre. A zöld kártyát csak az ezen kívüli országokba kell kiváltani.

A megkérdezettek 35 százaléka nem tudta, hogy miképpen kerül át az új kocsira a korábbi járművön elért bónusz fokozat. Ma már ennek érdekében nem kell tenni semmit, mivel a Központi Kárnyilvántartó Rendszerből hívják le a biztosítók a tulajdonos baleseti besorolását - hívja fel a figyelmet a genertel.hu.

Megjegyezték: problémát az jelenthet, ha később adja el a régi autóját valaki, mint ahogyan az újat megvásárolta. Ilyenkor az új kocsi biztosítása az alap (A0) fokozatba kerül, és a korábban elért bónusz csak a régi autó eladását követően jár az újra.