Július elsejével összevonja energia kis- és nagykereskedelmi cégét az MVM Zrt. - mondta Kóbor György gazdasági vezérigazgatóhelyettes a társaság sajtótájékoztatóján. Az MVM Trade Zrt. az MVM Partner Zrt.-be olvad be, az ehhez szükséges jóváhagyást már a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Energia Hivatal is megadta. Az átszervezés elsősorban a párhuzamosságok megszüntetését, a finanszírozási kitettség csökkentését, illetve az irányítás egyszerűsítését szolgálja - mondta Kóbor a Napi Gazdaságnak.

Az MVM-csoport a tavalyi 61 milliárd forint adózás előtti eredmény után (amely 67 százalékkal haladta meg a 2010-es szintet) idén 62,4 milliárdos értékkel számol, konszolidált árbevétele pedig a 2011-es 646,5 milliárd forinttal szemben 713 milliárd környékén alakulhat - a növekedést a vezérigazgató-helyettes szerint továbbra is leginkább a gázkereskedelem hajthatja. Az MVM nemrégiben ajánlattételi felhívást tett közzé, amely összesen 300 millió köbméter gázt érint, erre két termékkörben távhőszolgáltatók és közintézmények jelentkezhetnek (a mennyiség magába foglalja a fejlesztési miniszter által a stratégiai gázkészletekből nemrégiben felszabadított újabb 100 millió köbméter gázt is).

Az MVM korábbi terveinek megfelelően elindítja külföldi kereskedelmi irodáit, idén Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovéniában hoz létre irodát a vállalat, Szerbiában pedig már működik is ilyen egysége - hangsúlyozta Baji Csaba elnök-vezérigazgató. A vállalat idén 4 milliárd forinttal kívánja csökkenteni működési költségeit, ennek jegyében már tavaly 200 fővel csökkentette dolgozói létszámát.

MVM-csoport adatai (milliárd forint)
20102011Változás (%)
Értékesítés nettó árbevétele587,47646,5516
Adózott eredmény36,7461,3767
Saját tőke522,02573,7510
Forrás: cégközlés

Az MVM közgyűlése még februárban döntött arról, hogy a vállalat megvásárolja az MFB Zrt. Déli Áramlat Magyarország Zrt.-ben meglévő 50 százalékos részesedését, ezzel a vezeték magyarországi szakaszának előkészítésében, illetve megépítésében venne részt. Baji szerint a konkrét építési munkák megkezdése az orosz Gazprom döntésétől függ, ami az év végéig megszületik majd (a Gazprom februárban közölte, hogy már az idei év végén elindulhat a gázvezeték építése).

 

Távközlésben is erősít az MVM

Az MVM Zrt. résztulajdonosa - a Magyar Posta Zrt. és az MFB Invest Zrt. mellett - az állami mobilszolgáltató MPVI Mobil Zrt.-nek, emellett a távközlési piacon a nemrégiben létrehozott MVM Net Zrt. is jelen van (a szolgáltatók, a rendszerirányító és a kormányzati funkciók kiszolgálása mellett a szabad piacon is megjelenik a társaság). Utóbbi cégbe került az MVM optikai gerinchálózata, illetve az MVM által az NMHH 26 gigaherzes frekvenciasáv-alapblokkjainak használati jogosultságára kiírt pályázatán elnyert 6 blokkot is az MVM Net kapta meg. Konkrét tervek egyelőre nincsenek arról, hogy az MPVI valamilyen módon hasznosítaná az MVM távközlési infrastruktúráját, a későbbiekben azonban a vonatkozó közbeszerzési pályázatokon valószínűleg indul majd az energetikai vállalat is.