Székely Gábort nevezte ki befektetési igazgatójának az Altera Nyrt. azzal a céllal, hogy a jelentős tőzsdei és vállalatvezetői tapasztalattal rendelkező szakember irányítsa a Wallis Alterán keresztül tőzsdére lépő autós cégeinek, és a csoportot összefogó befektetési társaságnak a további növekedését, tőkepiaci tranzakcióit.

A társaság ezzel a lépéssel folytatja a felkészülést az aktív tőkepiaci működésre, miközben a tervek szerint halad a Wallis Csoport autós vállalatainak tőzsdére lépése. Ennek keretében az Altera tulajdonába kerül a Wallis négytagú gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja.

A lépéssel az Altera alaptőkéje közel tízszeresére, 3,4 milliárd forintra emelkedik, és tavalyi 66,3 milliárd forintos (magyar számviteli törvény alapján, nem konszolidált adat) árbevételével a Budapesti Értéktőzsde hetedik legnagyobb vállalata lesz.

Székely Gábor évtizedes vállalatvezetői és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik, miután részt vett Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő ingatlanbefektetési társaságának, az Appeninn Nyrt-nek 2009-es megalapításában, melynek aztán vezetője is volt. Tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Pénzügy szakán végezte, majd ezt követően az ingatlanüzemeltetési- és befektetési piacon szerzett széleskörű tapasztalatokat, valamint tanácsadóként segítette jelentős hazai vállalatok tőkeműveleteit, szakértőként pedig ipari termelőüzemek értékesítésébe is bekapcsolódott.

Befektetési igazgatóként korábbi sikeres tapasztalataira és tudására építve felel az Altera tőkepiaci jelenlétéért, a befektetési holding új befektetéseinek felkutatásáért és azok lebonyolításáért. Feladata, hogy az esetleges befektetési tranzakciók során a társaság a lehető leghatékonyabban vegye igénybe a nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási lehetőségeket, tekintettel arra, hogy a tőzsdei megjelenéssel a Wallis célja, hogy autós vállalatcsoportja tovább növekedjen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!