Az Ikea egyedülálló modellt tesztel Budapesten

Ha beválik a nappalik berendezését átalakító koncepció, akkor világszerte bevezetik.
Napi.hu, 2016. július 17. vasárnap, 12:24
Fotó: Napi.hu

Az Ikea a globális hálózatából a budapesti áruházát választotta új megoldásának tesztelésére. A bútorlánc a "Teremts otthont a valódi énednek!" (Make room for life) koncepciójának megfelelően alakította át a budapesti (Örs vezér téri) egységének nappalirészlegét.

Az új koncepció lényege, hogy a belsőépítészeti megoldások négy különféle élethelyzetet igyekszik kiszolgálni. Ha beválik a budapesti teszt, akkor a világ összes Ikea-áruházában is bevezetik az új koncepciót. Peter Agnefjäll, az Ikea svéd vezérigazgatója az Indexnek - július elején - adott interjújában azt mondta, hogy a technológia fejlődése drámaian megváltoztatja az emberek otthoni életét.

Amikor én fiatal voltam, a nappali a tévé köré épült. Ma, ha van is tévéje az embernek, az sokkal vékonyabb és szélesebb, és már nem is feltétlenül ez az, ami köré a nappali szerveződik. Az emberek ehelyett egymás mellett ülnek a kanapén, és mindenki el van foglalva a saját laptopjával, tabletjével, telefonjával

- utalt az Ikea-vezér arra, hogy miért kell átalakítani a koncepciót.

Azt is elmondta, hogy az új elvárásoknak megfelelően kell kialakítania az új termékeit, ennek következménye, hogy ma már nincsenek az Ikeákban nagy és mély tévéállványok vagy dvd-tartók, ezeket felváltották a kisebb tárolók, amelyeken elfér egy tévé vagy más elektronikai eszköz.

Ha teszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.

HOZZÁSZÓLÁSOK