Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Dél-Korea, Kanada és Tajvan után Iránban is megjelenik az Avemar. A magyar gyártású táplálékkiegészítőből az első szállítmány már megérkezett Teheránba - ezt további kiszállítások is követik - tudta meg a Napi.hu.

A terméket július 6-án mutatják be az iráni főváros onkológiai központjában. Ezen a gyártó Biropharma Kft. képviselői tartanak előadást a magyar innováció tudományos hátteréről és a nemzetközi kereskedelmi tapasztalatokról.

Hat évbe kerül a megjelenés

Az új, ígéretesnek számító piac "megdolgozása"  csaknem hat évet vett igénybe. Az irániak 2011 őszén a frankfurti gyógyszerkiálításon vették fel a kapcsolatot a magyar cég képviselőivel, majd ezt követően személyesen is megtekintették a Biropharma gyártóüzemét. A szükséges engedélyeztetési eljárások több éven át húzódtak, majd az első jelentősebb tételt 2016 végén szállították le a megrendelőnek - számolt be lapunknak Erdős Attila, a cég tudományos igazgatója.

A hosszú embargós időszakot követően a gyógyászati célra szánt szerek szállítása előtt is megnyílt az út, a csaknem 80 milliós piac pedig akár jelentős mennyiséget is felvehet a magyar termékből. Az Avemart magyar szabadalom alapján a Biropharma Kft. kunfehértói üzemében gyártják. A búzacsírából készült táplálékkiegészítőhöz a kft. évente 100 tonnás mennyiségben használ fel búzacsírát.

A hazai piac mellett több távoli országban is kapható a termék, a törökországi megjelenés néhány hónapon belül indulhat. Az Avemar értékesítéséből a cég tavalyi árbevétele 700 millió forint volt.

Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy a tápszer gyártása mellett egy másik, hasznosítható gyógyászati célokra is használható termék elkészítésén is dolgozik a vállalkozás kutatási csapata. A korábban hulladéknak számító, fehér lisztszerű anyagról ugyanis kiderült, hogy alkalmas lehet egyes bélbetegségek tüneteinek enyhítésére. Az eddigi kísérletek tanúsága szerint a krónikus vékony- és vastagbél gyulladása ellen alkalmazható hatékonyan a táplálék kiegészítőként forgalomba kerülő por. A klinikai vizsgálatok lezárását követően, a forgalomba hozatalra hónapokon belül sor kerülhet. A termék kifejlesztésére a Biropharma 270 millió forintot  fordít - ennek egy részét uniós forrásból.

Más is mehet Iránba

Egy másik magyar cég is sikeres az iráni piacon. Tavaly kezdte meg iráni exportját az MPF Holding. A magyar vállalkozás az idén már 4 millió dollár értékben szállít csiszolószerszámokat Teheránba. Az MPF termékei a holding magyar és kínai üzemeiből mennek Iránba - tudtuk meg Bálint Csaba kereskedelmi igazgatótól.

Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közel-keleti és észak-afrikai tagozatának vezetője mérsékelten optimista, megítélése szerint az iráni piac valóban nagy lehetőségeket rejt, de az ottani költségvetés helyzete, a hadiipari kiadások és a még meglevő embargós intézkedések miatt még most is visszafogják a kiadásokat. Egyes hírek szerint amerikai és nyugat-európai bankokban még most is 100 milliárd dollár körüli összeg "hever" befagyasztva az Irán elleni embargó még aktív részeként. Ennek felszabadítása fellendítheti a kereskedelmet, mert a piacon nagy igény van árura és szolgáltatásokra is - foglalta össze Miklóssy. A statisztikák mindenesetre csekély forgalmat mutatnak: a magyar-iráni kétoldalú forgalom 2015-ben mindössze 30 millió dollárra rúgott, ez az embargó előtti szint egytizede.