Az MKB is beszállt a letelepedési kötvénybizniszbe

Az ajtók záródása előtt felpörgött a magyar letelepedési kötvények forgalmazása. A finisre az MKB is beszállt egy hiteltermékkel, amiből akár százmillió eurós mértékben is folyósíthat a a Magyarországon letelepedni szándékozóknak - értesült az Index.
Papp Zsolt, 2017. április 18. kedd, 09:49

A magyar letelepedési kötvényprogramban az utolsó igényeket 2017. március 31-ig lehetett beadni. Ezekben a napokban azonban mégis izzik a program, mert a jelentkezőknek a zárástól még legalább 45 napjuk van kifizetni a kötvények 300 ezer eurós ellenértékét. Az MKB magyar kereskedelmi bank ebben a végső fázisban látott üzleti lehetőséget, és az Index információi szerint több hazai partner bevonásával, egy összetett hitelterméket dolgozott ki. Ezzel, a javarészt kínai érdeklődőknek nem kell a kötvények teljes ellenértékét, azaz 300 ezer eurót azonnal előteremteniük, hanem elegendő 120-150 ezer euró saját erő, a többit pedig pénzügyi szolgáltató cégek adják össze, amennyiben azt az ügyfél igényli - írja a portál.

A méretes érdeklődéshez azonban a pénzügyi szolgáltató cégeknek már nem lenne elegendő forrásuk, így őket az MKB refinanszírozza. Nem kicsi üzletről van szó: többszáz ügyletből és az ügyfelenkénti 165-180 ezer euró kölcsönből számolva meghaladhatja a 100 millió eurós (31 milliárd forintos) nagyságrendet is a hitelkihelyezés. Volt olyan forrás, aki a 200 millió eurót (62 milliárd forintot) is reális célként emlegette. Ez akkora ügylet, amelyhez az MKB-nak is vélhetően még további társfinanszírozókat is meg kell nyernie.

A banki hitel ötlete elsőre meglepő lehet, de valójában nagyon is racionális, hiszen a hitel mögött végső soron megfelelő fedezet áll, a magyar állampapírok. Csak éppen a képlet, a sok résztvevő és a politikai kockázatok miatt ennél jóval bonyolultabb. Kockázat ugyanis bőven van a termék körül.

A hazai letelepedésre aspirálók ugyanis végső soron hazai állampapírokat vásárolnak, de valójában ők csak a forgalmazást végző ügynökcégek (magyar, liechtensteini, Kajmán-szigeteken bejegyzett, vagy éppen ciprusi társaságok) befektetési jegyeihez, illetve váltóihoz jutnak hozzá, így az ügynökcégek esetleges bedőlése számukra kockázat lehet Ráadásul az egész program korrupciós árnyéka miatt az is kockázat, ha egy esetleges politikai váltás után valamilyen különadó terhelné a programot, vagy annak feltételrendszere változna kedvezőtlenül.

Balog Ádám, az MKB vezérigazgatója az Index kérdésére megerősítette, hogy többekkel együtt valóban foglalkoznak olyan pénzügyi szolgáltatók refinanszírozásával, amelyek letelepedési kötvény vásárlóknak adnak hitelt, de a cégvezető pontos részleteket az ügyfélszerződésekre vonatkozó adatvédelmi szabályok és a banktitok betartására vonatkozó kötelezettsége miatt sem a konstrukcióról, sem a partnerekről, sem az érdeklődés mértékéről nem mondhatott el - további részletek az Indexen.

HOZZÁSZÓLÁSOK