Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Duronelly Péter a Magyar Nemzeti Bank hitelezési programjáról elmondta: információi szerint a programot "kísérletnek" ítélik a jegybankban is. Úgy vélte, "az már önmagában jó, hogy a program legalább nem árt". Kiemelte: ezzel együtt a program túl sokat nem is javíthat a hitelezési helyzeten, mert a bankoknak túl alacsony, maximum 2,5 százalékos forrásköltségen kell továbbadniuk a vállalkozásoknak az ingyenes jegybanki forrást.

A befektetési igazgató hozzátette: ha a program során a vállalkozások többsége a már meglévő hitelek kiváltását választaná, az nem sokat jelent majd a gazdasági növekedés szempontjából, ugyanis az nem eredményezi a magyarországi hitelállomány növekedését.

A befektetési szakember véleménye szerint emellett nincs kidolgozva a program gyakorlati megvalósítása sem, emiatt a program elindulását követő néhány hónapban valószínűleg nem lesz látványos hatása.