Összesen 21,5 milliárd forint értékben érkeztek eladási ajánlatok az MNB első jelzáloglevél-vásárlási tenderén, de a jelek szerint a jegybank nem volt elégedett az árakkal.

Az MNB február 8. előtt kibocsátott forint jelzáloglevelekből kíván mennyiség, vagy ár kikötése nélkül vásárolni. Ez a múlt hónapban meghirdetett, összesen 100 milliárd forintnyi új kibocsátású és másodpiaci vásárlásra szóló jelzálogprogram keretei között zajlik.

Az jegybank a szerdai, első tenderére négy OTP, négy FHB és két Unicredit Jelzálogbank jelzálogkötvény megvásárlását hirdette meg. Az állampapírpiaci irányadó hozamoknál valamivel magasabbak voltak az ajánlatban szereplő eladási hozamok. A tendereken bankokon keresztül befektetők is kínálhatnak jelzálogleveleket eladásra, azzal a kikötéssel, hogy a papírok kibocsátói és azok csoportjához tartozók nem szerepelhetnek az eladók között.

A felajánlott, egy év múlva lejáró jelzáloglevelek hozamai 5,63 és 6,16 százalék között voltak, míg a két év múlva lejáróké 6,27-6,48 százalék, a három éves futamidővel rendelkezőké pedig 6,38-7,09 százalék között.

Az MNB célja a múlt hónapban meghirdetett programmal, hogy a forint jelzáloglevelek iránti keresletet növelje, közvetve pedig, hogy a hitelezést ösztönözze.