Újabb cégeket vásárolt fel az MVM - megszerzett egy világhírű magyar szabadalmat is

Az MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is - jelentette be Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter, aki ennek költségéről nem beszélt. Az állami MVM egy cseh vállalatot is vett.
Csernátony Csaba, 2020. október 28. szerda, 12:03
Fotó: Napi.hu

A tulajdonosváltással együtt az MVM-hez került egy világhírű magyar szabadalom is. A Heller-Forgó-féle hűtőberendezésnek köszönhető, hogy az Enexio világszinten is meghatározó cég az energetikai piacon - mondta a miniszter sajtótájékoztatón az MTI szerint.

Az Enexio Hungary Zrt. értékesítési igazgatója, Lakatos Balázs szerint a vállalat jó időben, nemzetközi tapasztalatokkal erősödve került az MVM birtokába.

Az MVM tulajdonába kerülő cég elődjét 1993-ban privatizálták, de a német tulajdonban töltött évtizedek során jelentős tudással és tapasztalatokkal gyarapodott. Az Enexio Hungary Zrt. 2018-ban 3,5 millió eurós, 2019-ben 1,5 millió eurós adózott eredménnyel zárt, forgalma ugyanakkor 5,9 millió euróról 18 millió euróra nőtt a cégadatok szerint. Árbevételének túlnyomó többsége külföldi értékesítésekből származik.

A magyar állami MVM felvásárlási lázban ég, tagnap az Európai Bizottság az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján jóváhagyta, hogy megvegye a csehországi innogy Ceská republika a.s. (iCR) nevű energetikai vállalatot.

HOZZÁSZÓLÁSOK