Az NGM ötszörösére növeli a nagyvállalatok támogatását

Tavaly 14 magyarországi nagyvállalattal 3 milliárd forint értékű fejlesztési támogatásról kötött szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), így 8,7 milliárdnyi beruházást és 500 munkahely megteremtését segítette. Az idén ötszörösére emelkedik ez a pályázati forrás, azaz 15 milliárd forint lesz - mondta Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
MTI-Eco, 2016. február 23. kedd, 11:19
Fotó: Napi.hu

A szakértői egyeztetések lezajlottak, és reményei szerint egy-másfél héten belül a minisztérium honlapján megjelennek az idei pályáztatok feltételei - mondta az NGM államtitkára.

A nagyvállalatok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben részesedhetnek európai uniós támogatásokból, amelyek elsősorban a kis- és középvállalatokat veszik célba. A nagyvállalatok ezért versenyhátrányba kerültek a kkv-kkal szemben, ezért nyitott a kormány számukra is támogatási keretet.

Nagyobb részben Kelet-Magyarországra jutott eddig a támogatásból, de Székesfehérvárott, Ajkán, Kaposváron és Közép-Magyarországon is részesedtek belőle cégek. A szerződések szerint június 30-ig a tavalyi szerződésekkel el kell számolniuk - bár valószínűleg lesz némi csúszás -, de az 500 munkahelyből addig 400 meg fog valósulni - közölte a helyettes államtitkár.

HOZZÁSZÓLÁSOK