Amikor két évvel ezelőtt átvette a város az üzemeltetést, az orosz piaci növekedést is megcélozták, amelyhez a térségben működő utazási irodák is partnerek voltak. A Vedi Tour, a Robinson és az 1000 Út utazási iroda közreműködésével egyre bővült a charterek száma, majd ezek magas kihasználtságának eredményeként indulhatott el a menetrend szerinti moszkvai járat, amely a várakozások szerint akár hetente többször is érkezhet.

Amióta Hévíz átvette az üzemeltetést, az utasok száma évente 30-40 százalékos mértékben bővült. 2012-ben 18 ezren, tavaly pedig már közel 29 ezren vették igénybe a sármelléki repülőteret, idén pedig minimálisan 35 ezer utassal számolnak - mondta Papp Gábor, a repülőteret üzemeltető Hévíz városának polgármestere.

Levélben kértek és kaptak tájékoztatást a Külügyminisztériumtól és a Magyar Turizmus Zrt.-től, vajon az orosz-ukrán válság befolyásolhatja-e az orosz turisták érkezését, de azt a választ kapták, hogy "nem lesz gond az oroszok beutazásával".

Benkő Attila, a repülőtér ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta: az UTair légitársaság Moszkva Vnukovo és Sármellék repülőtere között közlekedő első járatával, egy Airbus A321-es géppel 178 utas érkezett, és mintegy félszázan utaztak vele vissza. Moszkvából azonban ezzel párhuzamosan mgmaradnak még a charterek is, így vasárnaponként az eddigi 137 fős utaskapacitás 350-re növekedett. A következő hetekben bővül az eddigi nyugat-európai járatok száma is, a hagyományos németországi célpontok mellett áprilistól már Friedrichshafenből és a svájci Bázelből is érkeznek gépek Sármellékre.