Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A vezető trió már a 200 milliárdos sávban van, ami nagy ugrásnak számít, hiszen tavaly e listán csak Rahimkulovnak volt 100 milliárdnál nagyobb vagyona - derül ki a Népszabadság összefoglalójából.

Egy éve a TriGránit első embere neve mellett még 80 milliárd forintos összeg szerepelt. A lista - csakúgy, mint a NAPI Gazdaság bő két
hete megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadványa - a látványos külföldi terjeszkedésnek tudja be, hogy mostanra 260 milliárd forintra ugrott a vagyon értéke. Ezzel a teljesítménnyel Demján a legnagyobb növekedést tudta elérni a listán.

A tavalyi győztes, Megdet Rahimkulov ezúttal a második helyre került, becsült vagyona 152 milliárd forintról 202 milliárdra hízott. Rahimkulov itthon az Általános Értékforgalmi Bank fő tulajdonosaként vált ismertté, majd például a BorsodChemen, a Zalakerámián és a Molon is sokat keresett, és ma is jelentős tulajdonosa az OTP-nek.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a növekedési soron alig maradt el az éllovas Demján Sándortól, hiszen az idei 200 milliárdja 145 milliárddal haladja meg a tavalyi kiadványban szereplő összeget.

Rajtuk kívül a legnagyobb előrelépést felmutatók tízes listáján többek között a pénzügyi befektetésiről ismert Leisztinger Tamás, a szállítmányozási vállalatát irányító Wáberer György és a médiabefektetéseit koordináló Rákosi Tamás is megtalálható.

A hatalmas mértékű vagyongyarapodás ugyan nem volt általános, ám jellemzően gazdagabbak lettek a leggazdagabbak. Ennek következménye az is, hogy immár hárommilliárd forint volt a listára való bekerülés alsó határa.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összvagyona 4,9 milliárd forint, ami 900 millióval több a tavalyinál. Helyezésében ugyanakkor visszaesett a kormányfő: a 76-ikról a 88. helyre. (A NAPI Gazdaság százas listáján ekkora vagyonnal a 91-92. helyre lett volna jó Gyurcsány.)
A hazai gazdagok körében egyébként még mindig az ingatlanbiznisz a nyerő. A 150-es lista több mint negyedét az ebben az iparágban tevékenykedők adják, szemben a pénzügyi befektetésekben utazók 15, illetve a kereskedelemből vagyont szerzők 11 százalékos súlyával.