Szűts Ildikó a Magyar posta Zrt. most kinevezett vezérigazgatója egy mai sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a cég az elmúlt időben folyamatosan javította szolgáltatásainak színvonalát, s 2007-ben a küldemény átfutás és a szolgáltatás minősége terén a 6-7. helyet foglalta el az unióban. A vezérigazgató lapunknak kifejtette, hogy például a sorban állások csökkentése érdekében a nagyobb postahelyeken folyamatosan mérik a várakozási időt, s ahol ez meghaladja a 15 perces átlagot, ott igyekeznek plusz ablakot megnyitni vagy a munkaidő átalakításával orvosolják a problémát. A posta mellett egyébként a Nemzeti Hírközlési Hatóság is végez méréseket, s tavaly például a 2600 postahellyel rendelkező cég esetében 39 hivatalnál találtak problémát. Szintén csökkentheti a zsúfoltságot, hogy a kis- és középvállalkozások számára kialakítottak egy levélcentrumot, ahol e cégek adhatják le küldeményüket, s most a másik kialakításán dolgoznak. Ugyancsak a szolgáltatás színvonalát emelheti a két új szolgáltatási központ létrehozása, az egyiket Székesfehérváron, a másikat pedig Szolnokon hozzák létre.