Az újabb rezsivágásra kivonulhat az Elmű-Émász tulajdonosa

Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport nem lát teret az energiadíjak további csökkentésére. A társaság igazgatóságának elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, a további díjcsökkentés a cég ellehetetlenüléséhez vezetne. A szolgáltató német tulajdonosai már a kivonuláson gondolkodnak.
portfolio.hu, 2013. február 7. csütörtök, 09:34
Fotó: Napi.hu

Marie-Theres Thiell az interjúban emlékezetett rá, hogy a lakossági áramszolgáltatás végfogyasztói árának egyharmadát az adó jellegű tételek, így főként az ÁFA teszi ki, míg a termékdíjat fedezed, szintén közel egyharmados rész az MVM-hez kerül. A fennmaradó egyharmad az ami részben a szállításra, tehát a hálózatokra, és a szolgáltatás fedezésére szolgál. Emlékeztetett rá, hogy ha a politikusi nyilatkozatokban szereplő, további 30 százalékosos csökkentés bekövetkezik, akkor az Elmű-Émász befejezheti a tevékenységét, nem lesz miből fizetni a számlákat. Hangsúlyozta, az érintetteknek egyasztalhoz ülve kellene áttekinteniük a hazai energiaelátás helyzetét, illetve jövőképet kellene meghatározniuk, mert a jelenlegi helyzet nem fenntartható.

Marie-Theres Thiell kifejtette, hogy az ágazatban nincs luxusprofit, mi több, mostanra már csak veszteség maradt, a társaság idei eredménye a rezsivágás és a közműadó hatására várhatóan negatív lesz. Hangsúlyozta, a lakossági szegmens már évek óta kb. 6 milliárd forintos veszteséget okoz a társaságnak.

A cégvezető beszélt arról is, hogy továbbra is keresik a korrekt együttműködés lehetőségét a kormánnyal, de a részvényeseik érdekének szem előtt tartása miatt meg kell vizsgálniuk, hogy milyen jogorvoslati lehetőségekkel élhetnek az árintézkedésekkel összefüggésben. "A helyzet további romlását nemcsak Magyarországon, de Brüsszelben és választott bíróság előtt is szeretnénk elkerülni" - fogalmazott.

Marie-Theres Thiell beszélt arról is, hogy nyitottak az érdekeltségeik értékesítésében is, azonban a kormányzat részéről konkrét megkeresést nem tapasztaltak. Emlékeztetett rá, hogy nem rég a kisebb német részvénye, az EnBW által eladásra kínált csomagra sem akadt vevő.

A társaságcsoport vezetője a rezsivágás hatásával összefüggésben úgy fogalmazott: "A hiányzó bevételek miatt viszont most beruházásainkat körülbelül a felére kell csökkentenünk. További korszerűsítésekre nincs mód: forrásainkat az állagmegóvásra összpontosítjuk. Így kevesebb megbízást tudunk adni több ezer magyar alvállalkozónknak. Attól tartok, emiatt a kis- és középvállalkozásoknál számos munkahelyet kell majd leépíteni. Pedig mi is a munkahelyteremtésben látjuk a gazdaság felemelkedésének zálogát".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

coni, 2013.02.07 16:44

szkiita, 2013. február 7., csütörtök 16:25

Aufwiedersehen...!!



Ha már úgyis mész vidd magaddal Orbánt és Matolcsyt. Vigyázzatok magatokra!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.02.07 16:25

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.02.07 15:46

Valóban egyre optimistább a hangulat. Bizonyára ezért alakult 2012-ben 20%-kal kevesebb cég mint 2011-ben. Mert olyan fényes a gazdasági hangulat. A kis hülyék nem tudják mit veszítettek (mármint akiknek nem volt kedvük vállalkozni).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

USE, 2013.02.07 12:17

Emlékezzünk!!!
A bankok ennél nagyobb csinradattát és sziszegést vitték véghez a devizaalapú forint hitelezéseiknek megszüntetésekor és a bankadójuk bevezetésekor.
Olvassunk pár Erste nyilatkozatot: kivonulunk, nem hitelezünk, elbocsájtunk, Brüsszelbe rohanunk...

Ezt nevezem szánalmas pótcselekvésnek.

Mivel nincs versenytársa majd az állam versenyre kényszeríti.

Állami lesz?...nem hinném.
A közeljövőben biztos nem.
Az arany tojást tojó tyúkot nem szokták csak úgy szélnek ereszteni...a bankok sem vonultak ki. Vagy igen?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.02.07 11:58

Hurrá, állami lesz az ELMÜ!

Nem lesz áramkimaradás, végre újra hivatal lesz a cég, és nem szolgáltató.

És örömmel, lelkesen fizethetünk majd a MI ÁLLAMUNKNAK!

( Nehogy má egy külföldit gazgagiccson a mi pénzünk! Simicskát, aztat igen! )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html