Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bér- és juttatások emeléséről szóló megállapodást a vállalat vezetősége február 4-én írta alá a B. Braun Vasas Szakszervezet képviselőivel. Ennek értelmében 2020-ban a 4. hónap után elérhető legalacsonyabb órabérrel, a jelenléti bónusszal, valamint Szép-kártya-juttatással egy szerelék-összeállító dolgozó havi fizetése bruttó 360 896 forint, amely mellé akár bruttó 30 000 forint teljesítménybónusz is elérhető - írta a társaság közleményében.

A B. Braun Medical Kft. folyamatosan bővülő gyöngyösi orvosieszköz-gyára a város legnagyobb munkaadójaként 1600 munkavállalónak nyújt stabil munkahelyet. Hónapokon belül átadják a cég új gyáregységét is, amely 2025-ig bezárólag több mint 400 további állást kínál a régióban - közölték.

"Vállalatcsoportunk számára kiemelten fontos, hogy dolgozóink elégedettek és elkötelezettek legyenek, hiszen csakis velük együtt valósulhatjuk meg közös küldetésünket: megóvni és javítani az emberek egészségét. Célunk, hogy versenyképes munkabérrel és széleskörű juttatásokkal viszonozzuk munkatársaink minőségi munkáját és elkötelezettségét" - nyilatkozta Horn Péter, a B. Braun-csoport vezérigazgatója a bérmegállapodás kapcsán.

A jelentős bérfejlesztés mellett a munkavállalók az alábbi juttatásokban is részesülhetnek 2020-ban:

  • Munkatárs-ajánlási bónusszal az ajánló bruttó 150 000 forint bónuszban részesülhet. Ehhez az szükséges, hogy az általa ajánlott munkatárs 1 évet dolgozzon a vállalatnál.
  • Törzsgárda jutalom, amire a munkavállalók 5 év után jogosultak. Az összeg alakulása a vállalatnál eltöltött évektől és az illető havibérétől függ.

A fent említett juttatásokon kívül a B. Braun 2020-ban is folytatja a gyáregységben működő egészségmegőrzési programját, valamint kulturális programok és események szervezését is támogatja. A cég továbbra is működteti szociális támogatási programját, amellyel a váratlanul nehéz helyzetbe került munkatársait segíti - olvasható a közleményben.