Március 10-12. között mindhárom műszak utolsó két órájában hirdetnek sztrájkot a B.Braun Medical Kft. gyöngyösi üzemében - közölte László Zoltán, a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-vel.

A három napon át összesen kilenc alkalommal ismétlődő munkabeszüntetés célja változatlan: miután a cégvezetés a februári akció óta nem tett új ajánlatot, továbbra is 8 százalékos béremelést kérnek egységesen a gyöngyösi gyár minden munkavállalója, azaz mintegy 1600 dolgozó számára.

Az alelnök szerint a három műszakban termelő társaságnál reális esélyt lát a sztrájk idején a teljes leállásra, hiszen a figyelmeztető demonstráción az érintett két műszak szinte minden dolgozója részt vett.

"Elfogadhatatlan, hogy éppen az egyszer használatos orvosi segédeszközöket gyártó B. Braun vezetése hivatkozik a járvány okozta gazdasági nehézségekre, ráadásul annak negatív következményeit kizárólag a munkavállalókra hárítják" - fogalmazott László Zoltán megjegyezve: a szakszervezet továbbra is nyitott az egyeztetésre, várja a munkaadó "megfelelő" ajánlatát.

Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: bíznak abban, hogy a szakszervezet belátja, a cég lehetőségei jelentősen megváltoztak az elmúlt évek dinamikus növekedését követően, és elfogadja a vállalatvezetés béremelési javaslatát. Emlékeztetett: a járvány miatt halasztott műtétek az orvosi eszközök felhasználásának visszaesését eredményezték, ami kihat a cég megrendeléseinek a számára. Emiatt idén várhatóan több millióval kevesebb termék kerülhet le a gépsorokról, a cég januári gazdasági mutatói már e borús előrejelzést igazolják: a Gyöngyösön előállított termékek értékesített darabszáma két számjegyű visszaesést mutat.

Legfontosabb céljuk a fenntartható működés biztosítása és ezen keresztül a munkahelyek hosszú távú megtartása. Míg az országban munkahelyek tízezrei szűntek meg a járvány miatt, addig a B. Braunnál a munkavállalók száma és a fizetések is stabilak, a régióban továbbra is vezető helyen vannak - tette hozzá.

A sztrájk veszélyezteti ezt a folyamatot és tovább rontja a társaság pénzügyi helyzetét, veszélyeztetve a gyöngyösi gyártóhely iránt a cégcsoporton belül az elmúlt 30 év alatt kiépített bizalmat és kockáztatva a jövőbeni beruházásokat és növekedést - jegyezte meg a vezérigazgató.

Az elmúlt időszakban sztrájk kezdődött más magyar cégeknél is: a makói Contitech dolgozói határozatlan időre beszüntették a munkavégzést.