Babaváró hitel: így lehet megkopasztani a bankokat

Sokat buknak a bankok azon, ha babaváró támogatásra váltják ki a náluk lévő hiteleket a családok. Vannak bankok, amelyek igyekeznek arra rávenni az ügynököket, csak olyan ügyfelet hozzanak, aki nem készül hitelkiváltásra.
Herman Bernadett, 2019. augusztus 1. csütörtök, 07:08
Fotó: Getty Images

Felemás a bankok hozzáállása a babaváró támogatáshoz - állítják a hitelközvetítők. Néhány bank még akciót is szervezett a támogatott hitel mellé, hogy minél több ügyfelet gyűjtsön, mások viszont a hitelközvetítők beszámolói alapján inkább elkerülnék a támogatott hitelért hozzájuk forduló párokat.

A háttérben az állhat, hogy sokan vennék fel a babaváró hitelt hitelkiváltásra. A július 1-je óta igényelhető hitelt a fiatal házaspárok kamatmentesen vehetik fel, a maximális hitelösszeg 10 millió forint, a futamidő pedig 20 év is lehet. Az állam fizeti a kamatot a bankoknak, a házaspároknak csak kezességvállalási díjat (ez évente 0,5 százalék) kell fizetni. Cserébe legalább egy gyereket kell vállalniuk, de ha két gyerekük születik, akkor a tartozás 30 százalékát, ha három, akkor a teljes tartozást eltörlik.

Nagyot buknak a kiváltáson

A bankok marzsa ezen a hitelen csekély, hiszen az állam a referenciakamat 130 százalékát plusz két százalékot fizet csak nekik. A referenciakamat pedig az ötéves állampapírok három havi aukciós átlaghozama. Utóbbi ráadásul folyamatosan csökken, a múlt hónapban még 2,1 százalékos volt, most már csupán 1,96 százalék, és várhatóan még alacsonyabb lesz.

Ez azt jelenti, hogy a hitelintézetek marzsa a babaváró hitelen még a 2,6 százalékot sem éri már el, hamarosan pedig 2,5 százalék alá süllyedhet. Ez pedig aprópénz ahhoz képest, amit a többi hitelen keresnek. A személyi hitelek átlagos kamata a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, májusi adatai szerint csaknem 13 százalékos volt, a folyószámlahitelek után 19,49 százalékos, a kártyahitelek után pedig több mint 24,5 százalékos kamatot szednek a hitelintézetek. Ilyen kamatok mellett a bankok számára fájdalmas lehet, ha a jól fizető adósok babaváró hitelre cserélik a drága fedezet nélküli kölcsönüket.

Tízmillió forintnyi fedezet nélküli hitel babaváró támogatásra történő kiváltásánál több millió forintos nagyságrendű lehet a bankoknál a veszteség.

Még azzal is rosszabbul járhatnak a bankok, ha a lakáshitelt váltják ki babaváró támogatásra a fiatal házaspárok. A minősített fogyasztóbarát lakáshitelek marzsa ugyanis akár 3,5 százalékig is elmehet. Ez azt jelenti, hogy ha 10 millió forintnyi lakáshitelt babaváró támogatásra cserél egy család, akkor a bank az első évben 100 ezer forintot bukik. Tízmillió forintnyi fedezet nélküli hitelnél pedig milliós nagyságrendű lehet a veszteség. Igaz, az ritkán fordul elő, hogy valakinek személyi hitelből, folyószámlahitelből vagy kártyahitelből 10 milliós tartozása halmozódjék fel.

Igény van rá

A bankok mindegyike élénk érdeklődésről számolt be a konstrukció kapcsán, és abban is egységes a helyzet, hogy szinte minden család a maximális összeget igényli. A hitelkiváltás egyelőre nem a leggyakoribb, de az egyik jellemző hitelcél több banknál is. A hitelintézetek egy része szemérmesen hallgatott, mekkora arányban kérték ilyen célból a támogatott hitelt a házaspárok, de a CIB, amely csak július 19-én indult el a hitellel, és egyetlen hét alatt több mint 100 igényt fogadott be, arról számolt be, hogy minden ötödik ügyfél hitelkiváltásra kérte, a K&H-nál, amelynél már ezer fölött van a benyújtott igények száma a kliensnek negyede tervezi más hitelek kiváltását.

A Gránit Banknál más a helyzet, ott is már 100 fölött jár a befogadott igények száma, de náluk nem jellemző hogy hitelkiváltásra használnák az ügyfelek a pénzt, vagy ha igen, akkor más bankok hiteleit váltják ki belőle. Az OTP-nél úgy nyilatkoztak, arról, hogy pontosan mire fordítják a támogatást az ügyfelek, a bank nem vezet statisztikákat, de az ügyfelek bevallása szerint elsősorban lakáscélokra (felújításra, vásárlásra), kisebb százalékuk pedig autóvásárlásra, hitelkiváltásra használja fel a kapott összeget.

Az MKB is elismerte, 300 eddigi igénylőjük között van olyan, aki más hitelt törlesztene a támogatott kölcsönből. Több bank azonban csak annyit árult el, mennyi igénylője van eddig. A Budapest Banknak 550, a Raiffeisennek több száz, a Takarékbank pedig 2 milliárd forint fölötti összegnél tart. Ez, ha náluk is a 10 milliós összeg a jellemző, 200 körüli klienst jelent. Az UniCreditnél is 100 fölötti igény van már bent, hitelkiváltásra pedig nincs lehetőség. A hitelintézet úgy nyilatkozott: a "hitelkiváltásra igényelhető babaváró hitel bevezetésén dolgozunk, várhatóan hamarosan elérhető lesz fiókhálózatunkban".

Gyere ide, takarodj

A babaváró támogatásra tehát láthatóan óriási az igény, a hitelközvetítőknél is sorban állnak a családok. Az ügynökök pedig világosan látják, miközben egyes bankok szívesen látják a babavárós párokat, mások inkább máshová küldenék őket. Előbbi csoportba tartoznak azok a hitelintézetek, amelyek akciókkal is próbálják a babavárósokat becserkészni.

Közéjük tartozik a Gránit Bank, a Raiffeisen, az Erste és a K&H. A Gránit Banknál nem jellemző a hitelkiváltás, a Raiffeisen pedig a válság után a vállalati, a prémium és a privátbanki ügyfélkörre koncentrált, csak az utóbbi egy-két évben startolt rá ismét a lakossági ügyfelekre, így vélhetően ők sem számolhatnak sok hitelkiváltóval. A kedvezményt jellemzően az kapja meg, aki elsődleges számlavezetőnek választja a bankokat.

A K&H a lakossági célcsoportot mindig fontosnak tartotta, az 50 ezer forintos jóváírással kecsegtető akciója viszont csak a hónap végéig tart, az Erste pedig azt díjazza, ha más, általa értékesített pénzügyi szolgáltatásokat is megvásárol a kliens, vagyis extra jutalékbevételt remél a babavárósoktól.

Jutalékplafon van

A hitelközvetítők sem lehetnek túlságosan motiváltak a babaváró támogatás intézésében, a bankok ugyanis nagyon alacsony jutalékot adnak nekik. Erre az MNB állásfoglalása kötelezi a hitelintézeteket, amely alapján a közvetítőknek adható jutalék legfeljebb a folyósított össze 0,8 százaléka lehet, vagyis egy 10 millió forintos babaváró hitelnél legfeljebb 80 ezer forint. Ezt a főügynök kapja, maga a közvetítő ennél is kevesebb, körülbelül 50 ezer forinthoz jut hozzá.

A bankok maguk üzleti titokként kezelik, mennyi jutalékot fizetnek, a Napi.hu-nak többen úgy nyilatkoztak, az MNB vezetői körlevelében foglaltak szerint járnak el. A 0,8 százalék csak felső határ, ennél kevesebbet is ajánlhat egy bank, márpedig ha nem akar sok babaváró hiteles - ezen belül hitelkiváltó ügyfelet - akkor kevesebbet is kínálhat az ügynököknek. Az egyik - nevét nem vállaló közvetítő - úgy nyilatkozott, az OTP például kevesebbet fizet nekik.

Azzal is igyekeznek elejét venni a bankok annak, hogy a jól fizető hiteleket babaváróra cseréljék a házaspárok, hogy a közvetítők jutalékát visszaírják, ha a támogatott hitelt felvevő párok egy náluk korábban felvett hitelt váltanak ki. Ezzel akarják rávenni az ügynököket arra, hogy csak olyan igénylőt vigyenek hozzájuk, aki nem akar hitelt kiváltani.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sorathul, 2019.08.01 08:49

Mindjárt elejtek egy könnycseppet a bankokért....
Sokan örülnének még annak az "aprópénznek" is amit keresnek rajta.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html