Tízmilliós asszonyhitel: fontos bejelentés érkezett

Június 17-től beadható a babaváró hitel igénylése előzetes vizsgálat céljából az Erste Banknál, így az arra jogosult párok július első napjaiban valóban hozzájuthatnak a kedvező kölcsönhöz - jelentette be a pénzintézet.
Domokos László, 2019. május 22. szerda, 10:50
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az Erste Bank már június 17-től fogadja a babaváró hitelt igényelni szándékozó fiatal házasok érdeklődését. A támogatott kölcsönről szóló jogszabályok hatálybalépését követően így szinte azonnal hozzájuthatnak a hitelhez a bank ügyfelei. A gyermeket vállaló házaspárok akár 10 millió forint, szabadon felhasználható kamattámogatott kölcsönre lehetnek jogosultak, három gyermek születése esetén pedig az állam a teljes tartozást átvállalja.

E hitellel a termékpaletta egy olyan konstrukcióval bővül, mely igen kedvező feltételek mellett biztosít kölcsönt a gyermeket vállaló párok számára - mondta Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az érdeklődők az Erste Bank oldalán azt már most is ellenőrizni tudják, hogy megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. Az ezeknek megfelelő házaspárok minimum kétmillió, legfeljebb tízmillió forint babaváró hitelt igényelhetnek, legalább 60, maximum 240 hónapos futamidő mellett.

A pár mindkét tagjának be kell töltenie a 23. életévét, de a feleség nem lehet idősebb 41 évesnél, míg a férj a hitel lejáratakor még nem töltheti be a 70. életévét. Mivel ez a hitel is a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (jtm) szabályozásról szóló rendeletet hatálya alá tartozik, a pároknak a hitelképesség vizsgálata során igazolniuk kell, hogy megfelelő jövedelemmel rendelkeznek az adott hitelösszeg törlesztéséhez. A havi törlesztőrészlet ugyanakkor nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.

A hitel feltételei vonzók a családalapításban gondolkodó házaspárok számára. Az Erste várakozása szerint jelentős lesz a kereslet a lehetőségre, az érdeklődők száma akár már az első hónapban elérheti az ezres nagyságrendet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

velemeny, 2019.05.22 14:43

Nem az állam vállalja a tartozást, hanem a "többiek" dobják össze a 10 millát 3 db lurkónként.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html