Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Július elsejétől lehetett volna igényelni a tízmillió forintos babaváró hitelt, ezt azonban gyakorlatilag senki sem tehette meg. Szintén ekkortól lehetett ugyanis kikérni a hiteligényléshez feltétlenül szükséges tb-jogviszony igazolást a kormányablakoktól és járási hivataloktól.

Július közepén viszont kiderült: az első napokban igénylők eltérő igazolásokat kaptak, amelyek nem felelnek meg a banki elvárásoknak. Csak július 17. óta érhető el az a formanyomtatvány, amely egységes, minden bank számára elfogadható. Akik most igényelnek, már megfelelő dokumentumot kapnak.

Leginkább azoknak az igénylőknek jelent a helyzet problémát, akiknek hamarosan érkezik a gyermekük. Azt már július előtt lehetett tudni, hogy gondok lesznek a tb--igazolással, de ezt a helyzetet egy rendeletmódosítás oldotta meg, így akkor is kamatmentessé válik a kölcsön, ha a gyermek hamarabb születik meg júliusban, mint ahogy az igénylést beadta a házaspár.

A nem egységes formanyomtatvány miatt azonban újra kicsúszhatnának a határidőből azok, akiknek sürgős lenne az igénylés, hiszen lehetséges, hogy az igazolás csak július után érkezik meg. Ugyanakkor a bankok, úgy néz ki, találtak megoldást a problémára: felfüggesztik a hiteligénylést és hiánypótlást kérnek, azaz az igénylés dátuma nem módosul, és nem csúszik át a baba megszületése utáni időszakra - számolt be a Bank360.hu.

A pénzügyi tanácsadó portál szerint több ezer érintettje lehet a tb-kálváriának. Ennyien vannak ugyanis, akiknek hiánypótlásra van szüksége, ám ezen ügyfelek igénylését nem utasítja el a bank, hanem az új igazolás leadásával folytatható a már megkezdett hitelfelvétel. Akad olyan pénzintézet is, amely segítséget próbált nyújtani az ügyfeleknek a pótlás során felmerülő ügyintézésben is, ám adatvédelmi okok miatt az új igazolást csak az igénylő kérheti ki.