Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Baranyában is egyre érezhetőbb a napszámoshiány - ez derül ki a megkérdezett agrárvállalkozók, főként a borászcégek vezetőinek szavaiból. A munkaerőhiány szinte az egész országban gondot jelent a szőlőtermelők és a pincészetek számára.

A villányi borvidék egyik legismertebb és legtöbb díjat elnyerő pincészete, a Vylyan, annak érdekében, hogy megtartsa megbízhatóan dolgozó napszámosait az elmúlt években folyamatosan emelte a vele szerződő alkalmi munkások bérét. Ipacs Szabó István, a Vylyan főborásza a 24.hu kérdésére elmondta: számukra 2012-től az okozott munkaerőgondot, hogy a falvak állástalan lakói egész évben közmunkához juthattak, s emiatt volt, aki már nem vállalta, hogy a környező településekről naponta ingázzon a kisharsányi cég szőlőibe dolgozni - idézi a portál.

Amiatt is csökkent az alkalmi munkások száma Baranyában, mert a falusi fiatalok és középkorúak 5-6 százaléka külföldön talált állást. Tavaly beindult a Bonafarm 800 embert foglalkoztató, mohácsi vágóhídja, a bólyi ipari parkban üzemcsarnokokat bérlő kft.-k pedig 600-700 munkahelyet létesítettek az elmúlt két évben, s ezeket az állásokat gyakran olyan alkalmazottakkal töltötték fel, akik addig alapvetően napszámból éltek.

A Vylyan és a borvidék nagyobb pincészeteinek irányítói azt tervezik, hogy Horvátországból csalnak át napszámosokat. Ám, a határ túloldalán, Drávaszögben is döcög a gazdaság, ugyanakkor elképzelhető, hogy ott sem lesz könnyű toborozni, mert a kivándorlás intenzitása immár két-két és félszerese a nálunk regisztráltnak.

Ipacs Szabó István beszélt arról is, hogy a megyében nincs utánpótlása a traktorosoknak. A téeszek és állami gazdaságok vontatósai ugyanis elérték vagy lassan elérik a nyugdíjas korhatárt, s ilyen jellegű képzést évek óta szinte senki nem indít. Ha ez így megy tovább, akkor pár év, és nem lesz elég traktoros a megyében. A cég, más borászati vállalkozásokkal közösen, azt szorgalmazza, hogy  induljon újra a traktoros képzés.