Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új ipari kikötőt a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között jelenleg is üzemelő 110 ezer köbméter befogadóképességű zagytér mellett szeretnék kialakítani - mondta Pécseli Péter, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének vezetője még a nyár elején a Balaton Fejlesztési Tanács nyár eleji környezetvédelmi konferenciáján.

Az iszap partra transzportálása mellett lehetőség nyílik nagy tömegű kő berakásra, és egy komoly téli kikötő kialakítására, ahol a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. flottáját és az egyéb ipari jellegű flottát is be lehetne fogadni. Egy olyan központi fekvésű ipari létesítmény alakulna ki, amire égetően nagy szükség van a Balatonon - fogalmazott a szakember a portál beszámolója szerint.

Vetőné Zeke Erzsébet, a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) térségi vezetője már közvetlenül az előadás után megdöbbenését fejezte ki, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül ilyen tervet akarnak megvalósítani. Szavai szerint "borzasztó, hogy a Balaton egyik legszebb területén, a Szent Mihály-kápolna alatt ipari kikötőt terveznek."

Pécseli a válaszában próbálta csillapítani a feszültséget. Eszerint ez az egyetlen olyan terület gyakorlatilag a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében a Balatonon, ahol ezt meg lehet valósítani. Hatalmas az igény, hogy valahol létrehozzanak egy kőberakó helyet, és az egyre jobban gyarapodó "fekete flottát", az ipari flottát is el kell helyezni valahol. Üzemen kívül a Bahart is egyik-másik kikötőben "dugdossa el" az ipari jellegű úszóegységeit.

Elengedhetetlen, hogy legyen egy ilyen. A Balatont üzemeltetni kell - mindehhez kell egy olyan műszaki flotta, ipari hajók, amelyek a települések kikötőiben nem mutatnak jól. Ezekkel a turizmus nehezen egyeztethető össze. Mindez azt indokolja, hogy legyen egy olyan elkülönített hely, ami lehetőség szerint nem lakott területen van, távol van a frekventált üdülőhelyektől. Tehát az nem kérdés, hogy kell ilyen, csak az, hogy hol és hogyan - indokolta az építés fontosságát Kollár József, a cég vezérigazgatója október elején a Balatontipp.hu-nak.Sok akadályt kell leküzdeni a kikötő beindulásáig - akadályt jelenthet az is, hogy az érintett terület szomszédságában vitorláskikötő és kemping működik.

A portál által megkérdezett önkormányzatok hivatalos megkeresést még nem kaptak az ügyben, de a tervezést előkészítő szakemberek már puhatolództak náluk. A jelek szerint alapvetően nem zárkóznának el az ötlettől, ha garantálható, hogy április közepétől október végéig nem lesz zajos, vagy a környezetet más módon terhelő tevékenység a kikötő miatt. Ha így valósulna meg, még hasznára is válhatna egy ilyen létesítmény a környéknek.