A korábbi polgármester, a jelenlegi helyi fideszes országgyűlési képviselő, Tiba István vezette balmazújvárosi focicsapat azután került nehéz helyzetbe, hogy a helyi kormánypárti városvezetőt, Veres Margitot 5 év jogerős börtönbüntetésre ítélték egy vesztegetési ügyben. Utána úgyis az időközi választáson győztes független Hegedűs Péter több támogatást elvont a csapattól. Ennek oka az volt, hogy a helyi szociális ingatlanokat a focistáknak osztották ki, majd a polgármester kérésére sem hagyták el az ingatlanokat, valamint az önkormányzattól kapott támogatásról is vita alakult ki. A csapat pedig hatalmas mínuszban van, az Index korábbi cikke szerint a hiány 453 millió forint köszönhetően a tékozló gazdálkodásnak.

Viszont a pénteken kijött Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat, amely szerint a Balmazújváros Sport Korlátolt Felelősségű

Társaság sportcélú működéséhez nyújtandó költségvetési támogatás biztosításával 100 millió forintot kap a költségvetéstől. Mindezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetéhez tartozó "Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása" jogcím terhére teszik meg. A csapatnak pedig csak 2020. június 30-ig kell elszámolniuk.