Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál körkérdése szerint CIB Bank és az Erste Bank elenyésző számú bankváltás iránt érdeklődővel találkozott a kiküldés óta, a Takarékbanknál pedig többen érdeklődtek az ügyfélszolgálaton a kimutatásról. míg az OTP Bank külön jelezte: az elmúlt években tapasztalt bankváltási tendenciák várhatóan nem változnak számottevően a díjkimutatást követően sem.

A szakportál arra is kíváncsi volt, hogy végeznek-e az ügyfelek költségcsökkentő módosításokat a számlájukon (például az sms-értesítések lemondása). A bankok egybehangzó válasza volt, hogy nem történtek ilyen módosítások.

Ugyanakkor nagyjából 20 százalékkal nőtt januárban havi alapon a legkedvezőbb bankszámlákra irányuló összehasonlítások száma a Bank360.hu számlakalkulátorán.

A bankok a saját bevallások szerint minden ügyfélnek kiküldték a jogszabályban előírt határidőig a díjkimutatást. Azon ügyfelek számára, akik elektronikusan kapják a számlakivonatot a netbankon keresztül érkezett, akik postán kapják a számlakivonatot, postázva lett január 31-ig. A most kapott kimutatás még csak 5 hónapra vonatkozik, augusztus - december közötti időszakra, jövőre már a teljes évre vonatkozó költségeket látják az ügyfelek.

Jó jel, hogy egyre többen kalkulálnak az olcsóbb számláért - állapította meg Veres Patrik, a Bank360.hu szakértője. A szakportál kimutatása szerint egy átlagos, kártyát használó ügyfél, aki 250 ezer forint munkabér jóváírást vállal havonta a számláján, akár kevesebb mint ötezer forintért is bankolhatna évente, ezzel szemben sokaknál több tízezer forintos kiadást jelent egy bankszámla fenntartása.