Erre kell nagyon figyelni a babaváró hitelnél!

Nagyon eltérően veszik majd figyelembe a még dolgozó kismamák jövedelmét a bankok a Babaváró hitel kapcsán. Ezen pedig akár maga a hiteligénylés sikere is múlhat.
Domokos László, 2019. június 20. csütörtök, 17:05
Fotó: Napi.hu - Hornyák Dániel - Képünk illusztráció.

Sok várandós, július 1. utánra kiírt kismama érdeklődik a Babaváró hitel iránt, ami érthető, hiszen esetükben a megszületendő gyermek miatt már biztosan kamatmentes lesz az akár tízmillió forint összegű támogatott hitel. Legfeljebb az jelenthet gondot, ha a baba közvetlenül július 1. után lát napvilágot, hiszen kizárólag a szerződéskötést követően született gyermek után jár a kamatmentesség, illetve igényelhető a három éves törlesztési moratórium.

A nagy érdeklődés miatt a bankok többsége várhatóan nem lesz képes egy füst alatt befogadni az igénylést, lezongorázni a bírálatot és aláírni a szerződést. A hitelbírálatra a bankoknak a jogszabály szerint 10 napjuk van, és bár itt nincs a jelzáloghitelek esetében előírt 3 napos gondolkodási idő, könnyen előfordulhat, hogy pár nap még így is eltelik a szerződéskötésig. Akár az adott bank fiókjainak extrém leterheltsége miatt, akár azért, mert az igénylő éppen nem ér rá a felajánlott időpontban - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.

Mi a helyzet a kismamák jövedelmével?

Jelentős eltérések lehetnek a kismamák jövedelmének beszámításában is. A Babaváró hitelnél is él a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (jtm) korlát, vagyis az összes hiteltörlesztő összege nem haladhatja meg a havi nettó jövedelem meghatározott százalékát. A legtöbb bank a személyi kölcsönöknél alkalmazott jtm-mel számol majd, vagyis 500 ezer forint alatt 50 százalék, ezt elérő nettó jövedelemnél pedig 60 százalék lehet majd maximum a havi törlesztők aránya.

A mutató számításánál a bankok a támogatás nélküli 84 400 forint havi törlesztővel plusz a 4 167 forint állami kezességvállalási díjjal számolnak. Ez alapján minimum 177 134 forint nettó jövedelem kell ahhoz, hogy egy család megkapja a tízmillió forint hitelt. (Azt feltételezve, hogy nincs más hitele.)

Nagy különbségek vannak a bankok között

Lesznek bankok, amelyek teljes összegben elfogadják a várandós nők jövedelmét, míg mások diszkontálnak - például a jövedelem legfeljebb 70 százalékát, de legfeljebb a majdani gyed összegét számítják be. A gyed összege idén bruttó 208,6 ezer forint, ez a gyermekek után járó kedvezmények nélkül 138 719 forint nettót jelent.

Így diszkontálás esetén a még dolgozó kismama jövedelme önmagában biztosan nem lesz elég a tízmilliós hitelösszeghez.

Ez azért is probléma, mert a Babaváró hitelt egyetlen alkalommal lehet felhasználni, azaz nincs mód a későbbiekben igényelni a fel nem használt részt.

Mivel a Babaváró hitelt házaspárok vehetik fel, természetesen a férj jövedelme is beszámít a hitelképességbe, ám előfordulhat olyan helyzet, amikor valaki nem, vagy csak korlátozottan tud igazolható jövedelmet felmutatni. Ilyen lehet például az, ha valaki katás vállalkozó, és még nincs egy teljes lezárt éve, ebben az esetben ugyanis a legtöbb bank nem áll szóba vele.

Amennyiben a gyermek nem július elején születik, érdemes megvárni, amíg a nagyobb bankok mindegyike kijön a maga hitelkonstrukciójával - javasolja a Bankmonitor.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.06.20 17:22

A szocpolosok már így is 30 milliárd Ft-tal verték át a Magyar Államot, azaz az adófizetőket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html