Bankfiókokat záratna be az MNB

Bezárná a bankfiókokat, és ehelyett okostelefont adna az emberek kezébe az MNB. A bankok azért drágák, mert túl sok a fiók - írja Nagy Márton, az MNB alelnöke a Portfolio.hu-n.
Herman Bernadett, 2019. november 13. szerda, 15:51
Fotó: Napi.hu

Túl sok bankfiók Magyarországon - állítja Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a portálon megjelent írásában, amelyben megállapítja: 35 banknak összesen 2000 fiókja van egy 10 millió fős országban. Az EU országok között egy fiókra vetítve a hazai bankfiókok kezelik a negyedik legkisebb betétállományt, és hitelezési aktivitásukhoz képest is túlzottan nagy fiókhálózattal és állományi létszámmal működnek.

Míg Magyarországon 1000 bankfiókra 14,4 százalék, 1000 alkalmazottra pedig 0,8 százalék GDP-arányos hitel jut, addig például Szlovákiában ugyanezen arányok 52 és 3,1 százalékos szinten vannak. Javulást a fiókszám csökkentésén és az online csatornák, ezen belül is a mobilbankolás nagyobb mértékű alkalmazásán keresztül lehetne elérni, a hitelaktivitás növelése és a banki konszolidáció mellett.

A fiókban való ügyintézés alternatíváját jelentő digitális csatornák minél szélesebb körű elterjedése már rövid távon növelheti a bankok költséghatékonyságát, biztosítva a fenntartható jövedelmezőséget és az ügyfelek számára elérhető olcsóbb szolgáltatásokat - véli a jegybankár.

Nagy Márton írásában rámutat, hogy a hazai települések háromnegyedén nem található hitelintézeti fiók, ami országosan a lakosság negyedét, egyes megyékben pedig akár felét is közvetlenül érinti. Az ilyen településen élők pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését nagyban segítené a könnyen kezelhető banki telefonos, mobilalkalmazások rendelkezésre állása.

A mobilbankolás elterjedésének előfeltétele az okostelefonok általános elterjedése és a magas minőségű mobilinternetes hálózatok elérhetősége. Magyarországon a mobilbankolás széleskörű elterjedésének minden technikai feltétele adott - véli az MNB alelnöke az Európai Bizottság által készített, a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) országjelentés idei számaira hivatkozva.

Nagy Márton szerint azonban a technikai lehetőségek rendelkezésre állása ellenére is alacsony az interneten bankolók aránya: 2018-ban mindössze az internetezők 54 százaléka vette igénybe az elektronikus banki szolgáltatásokat. Ez leginkább a szolgáltatások elérhetőségének, és fogyasztói pénzügyi tudatosságnak, technikai tudásának hiányával magyarázható. Az MNB felmérése alapján a 18-30 éves, a közeljövő banki ügyfeleinek nagy részét kitevő korosztály közel fele, amennyiben lehetősége lenne rá, a banki szolgáltatások többségét csak okostelefonon, azaz mobilbankon keresztül venné igénybe.

HOZZÁSZÓLÁSOK