Bankkártyás díjcsökkentést javasol a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal több javaslatot is megfogalmazott a bankkártya-elfogadás ösztönzése érdekében. Egyebek mellett a kiskereskedőket hátrányosan érintő tranzakciós díjak minimalizálását, illetve megszüntetését javasolja, a bankoknak pedig azt, hogy a jelenleginél gyorsabban írják jóvá a bankkártyás tranzakciók ellenértékét a kereskedőknek. A GVH szerint a kormány kedvezőbb adózással is támogathatná a bankkártya-használat növelését.
Domokos Erika, 2019. július 18. csütörtök, 16:55
Fotó: Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel olyan piaci zavart a bankkártya-elfogadás piacán, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását alapozná meg, ám intézkedéseket javasolt a bankkártya-elfogadás ösztönzésére - ez derül ki egyebek között abból a dokumentumból, amelyben a GVH a bankkártya-elfogadás piacán folytatott vizsgálatának eredményét teszi közzé.

Magyarországon még ma sem elég széles körű a bankkártyás fizetés, pedig a készpénzhasználat csökkenése hozzájárulhatna a szürkegazdaság visszaszorításához - írta a GVH az MTI híre szerint.

2013 és 2018 első negyedéve között jelentősen nőtt a bankkártyát elfogadó kereskedők száma, és az egy bankkártyára jutó tranzakcióké is egyre jobban közelíti az uniós átlagot. A kártyát elfogadó kereskedők száma még mindig rendkívül alacsony Magyarország egyes területein, emellett a magyar fogyasztók erőteljesen kötődnek a készpénzes fizetéshez.

Az elmúlt években a bankkártya-elfogadás terjedését ösztönözte a bankközi jutalék jogszabályi maximalizálása, illetve a Pénzügyminisztérium POS termináltelepítési programja.

A kisvállalkozókat terheli legjobban a díj

A bankközi jutalék csökkentése általánosságban enyhítette a kereskedők díjterhelését. A legkisebb kereskedők elfogadási költségei ugyan jelentősen mérséklődtek, a forgalomhoz viszonyítva azonban még mindig az ebbe a kategóriába tartozó vállalkozások díjterhelése a legnagyobb.

A tranzakciószámmal arányos díjak - amelyek a vizsgált időszakban emelkedtek - szintén elsősorban a kisebb tranzakciókat lebonyolító, kisméretű vállalkozásokat, kiskereskedőket érintik hátrányosan, ezért a GVH ezeknek a díjaknak a minimalizálását, illetve megszüntetését javasolja.

Mások is rosszabbul jártak

A POS termináltelepítési program is hozzájárult ahhoz, hogy jelentősen csökkenjenek a legkisebb forgalmú kereskedők (negyedévente 1 millió forint alatti kártyás forgalmat lebonyolítók) elfogadói költségei - írta a GVH. Az ennél eggyel magasabb kategóriába eső kereskedők (negyedévente 1-2,5 millió forint kártyás forgalmat lebonyolítók) díjai viszont nőttek. Számos olyan kereskedő van, aki már rendelkezett POS terminállal a program meghirdetésekor, így nem tudott pályázni a támogatásra, de a gyenge alkupozíciója miatt magas elfogadói költségekkel szembesült. A GVH azt javasolja, hogy a programot ki kellene terjeszteni a kereskedőknek erre a körére is.

A bankok gyorsabban írják jóvá a tranzakciók ellenértékét!

Az ágazati vizsgálat részeként végzett piackutatásban a megkérdezett kereskedők a bankkártya-elfogadás hátrányai között említették, hogy csak napokkal később jutnak hozzá a vásárlások ellenértékéhez. A GVH ezért javasolja az elfogadó bankoknak, hogy a jelenleginél gyorsabban írják jóvá a bankkártyás tranzakciók ellenértékét. A GVH megfontolásra javasolja azt is, hogy a bankkártya-elfogadás, illetve a bankkártya-használat növelését adópolitikai eszközökkel is támogassa a kormányzat.

A GVH bízik abban, hogy vizsgálatával hozzájárul a bankkártya-elfogadás további terjedéséhez, így is segítve a készpénzhasználat csökkentését - olvasható a közleményben.

HOZZÁSZÓLÁSOK