Mintha nem is lenne járvány: van egy szektor, ami most is hasít

Masszívan nyereségesek a hazai nagybankok a járvány idején is. Az OTP és az Erste után a KBC is szép számokat közölt magyarországi leányáról, a K&H-ról.
Herman Bernadett, 2020. november 13. péntek, 19:09
Fotó: Getty Images

Mintha nem is lenne járvány, úgy hasítottak a hazai nagybankok a harmadik negyedévben. Öt hitelintézet vagy annak anyacége tette közzé eddig a harmadik negyedéves eredményét, a számok pedig pompásak.

Legutoljára, november 12-én a KBC hozta nyilvánosságra friss számait, a belga pénzügyi cég Magyarországon a K&H Bank és a K&H Biztosító révén van jelen. A két cég összesen 51 millió eurós nettó eredményt ért el a harmadik negyedévben, csaknem 14 százalékkal magasabbat, mint 2019-ben. A profitnövekedés ráadásul forintban számolva még szebb lehet, hiszen az idén szeptember végén egy euró 360 forint fölött járt, míg egy évvel korábban még 330 alatt volt a keresztárfolyam.

A gyorsjelentés szerint mind a biztosító, mind a bank jobb eredményt ért el, mint egy évvel korábban. Nőtt a banknál a kamatbevétel, bár a nettó díj- és jutalékeredmény csökkent. A biztosítónál eközben nőtt a díjbevétel mindkét ágon, az élet- és a vagyonbiztosításoknál is. Ezek a számok az első és második negyedévben is szépen alakultak, akkor viszont a profitot megette a céltartalék, amit a hitelek várható veszteségeire különített el a bank. A harmadik negyedévben azonban már nem számoltak a hitelintézetnél további nagyobb hitelezési veszteséggel, így alig 2 millió eurónyi céltartalékot képeztek. A második negyedévben még 50 millió, az elsőben pedig 16 millió euró szerepelt ezen a soron.

Hiába van járvány, nő a nyereség

A magyarországi hitelintézet friss közlése szerint 2020 első kilenc hónapjában a K&H Bank 31,7 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el a rendkívüli tételek 11,2 milliárd forint értékű adózás előtti negatív hatásától megtisztítva. Ez magában foglalja a törlesztési moratóriumhoz kapcsolódó 3,6 milliárd forint módosítási veszteséget, a 19,0 milliárd forintnyi értékvesztést a pandémia miatt várható jövőbeli hitelezési veszteségekre, valamint a 11,4 milliárd forint adózás előtti pozitív eredményt, amely a K&H Alapkezelő tevékenységének a KBC Asset Management magyarországi fióktelepéhez történő átruházásához kapcsolódik.

A K&H rendkívüli tételektől megtisztított, pozitív nettó eredménye 11 százalékkal nőtt az első három negyedévben a növekvő üzleti volumeneknek - különösen a harmadik negyedévi gazdasági fellendülésnek - és a sikeres költséggazdálkodásnak köszönhetően. Ami a K&H ügyfelek gazdasági tevékenységét illeti, a második negyedéves mélypont után a harmadik negyedévben a vállalatok és a mikro kkv-k beérkező számlaforgalma növekedésnek indult. A vállalati számlaforgalom már a világjárványt megelőző, márciusi szintet is meghaladja, míg a mikro kkv-k forgalma még nem állt teljesen vissza a válság előtti szintre. A negyedik negyedév azért gyengébben sikerülhet: a K&H Bank a világjárvány második hulláma miatt a gazdaság újbóli lassulására számít.

Más ritmusban számolnak

A magyarországi UniCreditnél másképp ütemezték a hitelezési veszteségek leírását: az első negyedévben és a harmadikban képeztek nagyobb céltartalékot, míg a második negyedévben viszonylag kevés pénzt különítettek el a várható hitelezési veszteségekre. Ennek lett is nyoma a harmadik negyedéves eredményben, ami csupán 27 millió euró lett a tavalyi 43 millió után. A többi főbb mutató viszont nem alakult rosszul. A nettó kamateredmény 48 millió euró lett, euróban számolva ugyanannyi, mint tavaly, bár forintban számolva lehetett akár növekedés is az árfolyamváltozás miatt. Az, hogy kevesebbet járnak bankba az emberek, látszik a számokon, a díj- és jutalékbevétel ugyanis csökkent.

Az UniCredit más számai a többi nagybankéval ellentétben azért nem olyan fényesek. A törlesztési moratórium dacára a bank hitelállománya például csökkent az elmúlt 12 hónapban, igaz, a harmadik negyedévben a másodihoz képest már volt növekedés. Összesen 4,445 milliárd eurónyi ügyfélhitel van a banknál. A betétállomány - mint a szektor többi szereplőjénél - az UniCreditnél is emelkedett, ismét 6 milliárd euró fölött van.

A CIB anyagbankja, az Intesa Sanpaolo nem sok információt osztott meg a magyar leányról gyorsjelentésében. A magyarországi CIB Bank a prezentáció szerint egyébként is elhanyagolható tételt jelent a nyereségben. A csoport működési eredményének mindössze 1 százaléka jön Magyarországról, a nettó profitból pedig csupán 0,3 százalékkal részesedik a CIB Bank, amely 9 millió eurós nyereséget ért el a harmadik negyedévben. A magyarországi hitel- és betétállomány sem éri el az olasz pénzügyi csoport teljes állományán belül az 1 százalékot. Annyi azért kiolvasható a jelentésből, hogy Magyarországon alapvetően jól alakult a helyzet: a működési bevétel nőtt, a kiadások pedig csökkentek. A nettó eredmény vélhetően itt is a várható hitelezési veszteségekre képzett céltartalékok csökkenthették le.

Bomba meglepetés az OTP-től

Az OTP és az Erste a harmadik negyedévben már nem képzett komolyabb céltartalékot. Ennek megfelelően hatalmas nyereséggel zárták a július-szeptember közötti három hónapot. Az OTP-nél csoport szinten a nettó profit 113,6 milliárd forint lett, ami lényegesen meghaladta az elemzők várakozásait. Az úgynevezett korrigált adózott eredmény 117,7 milliárd forint volt. A gyorsjelentést egy hete tették közzé, és az OTP azóta is emelkedik, most mát 12 ezer forint fölött van az árfolyama.

A magyarországi alaptevékenység több mint 53 milliárd forintot hozott a legutóbbi negyedéves profitból, ez 10 százalékkal több, mint 2019-ben. A 13 százalékos állománynövekedés a hiteleknél a moratóriumot figyelembe véve is szép eredmény Magyarországon. Magyarországon a lakossági hitelek 53 százaléka, több mint 1300 milliárd forintos állomány van moratóriumban. Az NHP Hajrá program miatt is komoly mértékben nőtt a kis- és középvállalati hitelállomány. Magyarországon a vállalati hitelállomány 9 százalékkal emelkedett. A jelzáloghitelek állománya Magyarországon 9 százalékkal nőtt. A növekvő hitelezésnek köszönhetően a nettó kamatbevétel is emelkedett a banknál, a kevesebb tranzakció miatt - ami a járvány számlájára is írható - a nettó díj- és jutalékbevételnél visszaesést tapasztaltak.

Az Erste Bank is az első két negyedévben képezte meg a hitelezési veszteségekre a céltartalékát. Ennek megfelelően az első hat hónap nullás eredmény után a harmadik negyedév már nyereséges volt, szeptember végére 12 milliárd forint körüli eredményt ért el a bank. Az ügyfélhitelek állománya az OTP-hez hasonlóan 13 százalékkal nőtt egy év alatt, és bár voltak szegmensek, amelyeknél visszaesés történt, a lakossági jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított volument is nőtt 10 százalékkal. A fogyasztási hiteleknél viszont érzékelhető megtorpanás a járvány kirobbanása óta, a babaváró támogatás viszont csillapítja a visszaesést. A vállalatoknál egyebek között az NHP Hajrá hitelprogram segít az állomány növelésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

LenovoR61, 2020.11.14 01:17

Én csak levenném a részemet mint állam. A kurva anyjukat mitől megy a szekér amikor mindenki haldoklik. Rövidesen jönnek majd a csödök mert sokat loptak. Akkor majd segitség kell.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mpapa, 2020.11.13 21:23

A nagy örömben csak csendben pukkanjon a pezsgős palack, mert ha a nagy vezérhez eljut a hír számolhatnak egy magasabb bankadóval.
(Mindig azt a lovat ütik ami a legjobban húz)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html